Röviden

Deripaszkának mégis kéne a Strabag negyede

A Strabag osztrák építőipari konszernben korábban birtokolt 25 százalékos részesedésének visszavásárlásáról tárgyal Oleg Deripaszka orosz üzletember – írta kedden egy osztrák gazdasági lap. Az orosz milliárdos érdekeltségébe tartozó Basic Element augusztus elején megerősítette, hogy érdeklődik a visszavásárlás iránt. „Már csak az a kérdés, hogy megengedheti-e magának” – mondta a Wirtschaftsblattnak Diana Klein, a Strabag szóvivője. A milliárdos 2007-ben vásárolt 25 százalékos tulajdonrészétől 2009 áprilisában a gazdasági válság miatt vált meg. (MTI)

 

Románia a magyar moratórium mellett

Románia támogatja a jövő évben lejáró magyarországi földmoratórium meghosszabbítását – mondta Fazekas Sándor magyar vidékfejlesztési miniszter kedden Bukarestben azt követően, hogy román kollégájával, Mihail Dumitruval tárgyalt a román fővárosban. – Ez azért fontos – mondta a magyar miniszter –, mert az Európai Unióban a különböző álláspontok súlyát az is jelzi, hogy kik állnak mellette. (MTI)

Ipari megrendelések: nem erre számítottak

Lassult az új ipari megrendelések növekedési üteme az euróövezetben júniusban, de nagyobb lett az elemzők által vártnál – tette közzé kedden az Európai Unió statisztikai hivatala. A megrendelések havi szinten 2,5 százalékkal nőttek a májusi - 3,8 százalékról 4,1 százalékra módosított – bővülés után. Éves összevetésben 22,6 százalékkal több új megrendelést kaptak a gyárak. A Reuters által megkérdezett elemzők 1,5, illetve 22,9 százalékos növekedést vártak. (MTI)

A nagy cégek már beindultak

Jelentősen nőtt a vállalati összeolvadások és felvásárlások száma a nyár folyamán – áll az AFP és a Dow Jones hírügynökség augusztusi közös elemzésében. A költséghatékonysági lépések következtében bő készpénztartalékokat felhalmozó cégek a beszűkülő organikus növekedési lehetőségek miatt vadásznak jó üzletet jelentő vállalatokra. Az augusztusi bejelentett akvizíciók értéke eddig hozzávetőleg 175 milliárd dollárra rúg, ami 2008 decembere óta a legmagasabb érték. A mostani ügyletek elsősorban az energia-, a technológia-, a közlekedésipari, a pénzügyi és a bányászati vállalatokkal kapcsolatosan köttettek. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.