Győztesek versenye Moszkvában

A daganatos gyermekeknek és családjuknak lelki, fizikai és anyagi értelemben is kimondhatatlan megpróbáltatással jár a remélt gyógyulás felé vezető út. Az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány több mint tíz éve nyújt segítséget és ad reménységet ezeknek a gyermekeknek és családjuknak – mondja az alapítvány képviselője, dr. Bakó Katalin.

Az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány 1999-ben azzal a kifejezett céllal jött létre, hogy a daganatos gyermekeket segítse át ezen a „szerencsés” esetben is másfél-két évig tartó kétségbeejtő helyzeten. Az alapítvány a klinika szomszédságában két mamalakást tart fenn, melyet a szülők térítésmentesen vehetnek igénybe, ugyanúgy, mint a piros autót, amely a kis betegeket otthonuk és a kórház, valamint más gyógyintézetek között szállítja, hiszen egyes sebészeti és egyéb beavatkozások, sugárkezelések más helyen történnek. Számos magánember is segíti az alapítvány munkáját.

Nagyon fontos ebben a kétségbeejtő helyzetben a kisgyermek testi és lelki egyensúlyának, fizikai erőnlétének fenntartása. Ezzel a céllal az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány gyógytestnevelőt, pszichológust, művészetterápiás munkatársakat foglalkoztat a betegágyak mellett, akik mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a gyerekeknek ne legyen idejük a betegségükkel foglalkozni, minél több életet és színt vigyenek a kórház falai közé.

Ebben a betegségben sokszor még az anyagilag jól szituált családok is elszegényednek. Az alapítvány az aktív kezelések időszakában anyagi támogatással, orvosi és jogi tanácsadással is a szülők rendelkezésére áll.

Dr. Bakó Katalin szerint a gyermekeknek rendkívüli erőt adnak a kórházon kívüli rehabilitációs programok is a kezelések folytatásához. Negyedik éve viszik a daganatos betegséggel küzdő gyermekeket a lappföldi Mikuláshoz, ami felejthetetlen élményt jelent számukra. Júniusban a Moszkvában, 12 ország részvételével megrendezett Győztesek Versenyére 31 kisgyermeket vitt az alapítvány, ahol kifejezetten a daganatos betegséget legyőzöttek számára rendeztek sportversenyeket az olimpiai stadionban. Fantasztikus élmény volt számukra, hogy a betegséget legyőzve ezeken a versenyeken is győzedelmeskedtek azok a gyerekek is, akik e szörnyű betegségből csak valamilyen fogyatékossággal gyógyultak.

Ez egy rendkívüli utazás volt, de az évek óta működő nyári seregélyesi táborukba és a kiskőrösi rehabilitációs házba mindenki eljuthat. Az idén először pedig egy támogató jóvoltából Gersekaráton is üdülhettek azok a családok, akik anyagi nehézségeik miatt sehová nem jutottak volna el. Egy-egy ilyen kirándulás után a gyermek sokkal együttműködőbb, könynyebben viseli az újabb kezelést és a kórházi élet megpróbáltatásait.

(Ha mentor kívánna együttműködni az alapítvánnyal és kétmillió forintot adományozna, akkor azt annak a digitális röntgenkészüléknek a kifizetésére fordítanánk, amit olvasóink a www.dgy.hu honlapon is részletesen láthatnak és megismerhetnek. A készülék kevesebb sugárterheléssel jobb és pontosabb képet ad a diagnózis felállításához és az eredményesebb gyógyításhoz – fejezte be dr. Bakó Katalin.)

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.