Több mint szerencse

A szerencsejáték és a társadalmi felelősség látszólag nehezen összeegyeztethető fogalmak. Lehet-e valamennyire is korlátozni Fortuna istenasszony buzgó híveinek játékszenvedélyét? Mikor mondhatjuk, hogy valaki a játék rabja? Külföldön már bizonyított, hogy bizony vannak erre működő eszközök, lehetőségek. Az Európai Állami Lottó- és Totószövetség (European Lotteries: EL) hosszú előkészítő munka után 2007-re elkészítette az Európai Felelős Játékszervezési Szabványt. A munkában az angol, német, svéd, finn, svájci, olasz, osztrák lottótársaságok vettek részt, alapanyagul a gyakorlatban már bevezetett modelljeiket kínálva fel az általános szabályozás elkészítéséhez.

Az EL 2007-ben Budapesten tartott kongresszusán került sor a dokumentum hivatalos elfogadására. Idén júniusban a magyar állami szerencsejátékokat szervező társaság, a Szerencsejáték Zrt. is megkapta a „felelős játékszervező” diplomát. Az európai szervezet tanúsítványa bizonyítja, hogy a társaság is elindult azon az úton, hogy jelentős ismeretterjesztéssel hívja fel a figyelmet a különböző játékok veszélyeire, a függőség elkerülésére, és a kiskorúak védelmére.

Bizton állítható, hogy a Szerencsejáték Zrt., mint felelős játékszervező, a közeljövőben sorra bevezeti azokat a módszereket, amelyek Európában már komoly eredményeket hoztak. Néhány külföldi példán érdemes megnéznünk, milyen lépésekre lehet számítani annak érdekében, hogy a hazai társaság is bizonyítsa társadalmi elkötelezettségét.

Nagy Britanniában, ahol 16 év a szerencsejátékban való részvétel alsó korhatára, a nemzeti lottót üzemeltető Camelot különös gondot fordít a fiatal korosztályra. A társaság életkor-ellenőrzési programja, az Operation Child nevet viseli. Amikor a játékforgalmazóknál felszerelik a terminálokat, minden ott dolgozót kiképeznek arra, hogy elsajátítsák azokat a technikákat, amelyekkel megelőzhető a 16 év alatti ügyfelek kiszolgálása. A képzés sikerét évente mintegy 9000 próbavásárlással teszteli a Camelot. Ha a próbán megbukik a játékértékesítő, az üzletét becsukatják.

Több európai országban is sikeresen alkalmazzák az úgynevezett ügyfél- vagy hűségkártyát. Az ügyfélkártya (hűségkártya), elsődleges célja a játékosok életkorának ellenőrzése, vagyis a kiskorúak kizárása a játék lehetőségéből, de az életkor ellenőrzésén kívül más beépített biztosítékot is tartalmazhat.

A svédországi Svenska Spelt világviszonylatban a legfelelősebb játékszervezőként tartják számon. A svéd cég elsők között vezette be az ügyfélkártyát. 2008 őszétől már az interneten is kizárólag a kártya birtokában lehet játszani. A módszert úgy fejlesztette tovább a Svenska Spel, hogy közel két éve valamennyi internetes játékára bevezette az úgynevezett „heti büdzsét”. Ez azt jelenti, hogy a játékosnak minden héten előzetesen be kell állítania azt a maximális összeget, amennyiért játszani kíván. Amikor eléri ezt az összeghatárt, számláját a következő hétig nem lehet újra feltölteni. A heti büdzsé beállításának célja, hogy nehogy a játékost elragadja a játékszenvedély és az előre tervezettnél nagyobb összeget kockáztasson.

Az ügyfélkártya másik előnye, hogy az ügyfeleknek regisztrálniuk kell a lottótársaságoknál, és ezzel egyben felhatalmazzák a cégeket adataik ellenőrzésére. Németországban a sportfogadásokhoz kötelező a kártya használata, míg Norvégiában az elektronikus csatornákon általánosan elfogadott, sőt a Norsk Tipping még kedvezményeket is biztosít a kártyatulajdonosoknak. A társaság nem pénzzel, hanem kulturális programajánlatokkal jutalmazza hűséges vásárlóit, akiknek kedvezményes jegyvásárlási lehetőséget biztosít koncertekre, színházi előadásokra, sporteseményekre. A Szerencsejáték Zrt. évek óta foglalkozik a külföldi metódusok magyarországi honosításával. Szakértőik szerint ebben az évben már sor kerül az első lépésekre, hogy valóra váltsák a felelős játékszervezésre kidolgozott stratégiájukat.

Mit tesznek a sógorok?

Az Österreichischen Lotterien elkötelezetten törekszik arra, hogy az általa kínált játékok egyetlen játékosnak se okozzanak nehézségeket. Ennek érdekében határozott lépéseket tesznek, a törvényi szabályozáson felül. A munkatársaknak és a partnereknek biztosított oktatási programtól egészen a játékfüggő k és a veszélyeztetettek számára kínált tanácsadásig terjednek ezek az intézkedések. Nagy jelentő séget kap a kisebbségek, valamint a fi atalkorúak védelme. 2009 áprilisában például az Österreichischen Lotterien önként vezetett be játékosi életkort érintő korlátozást bizonyos termékei esetén. Ez az intézkedés nem csak a saját lottózókat érintette, kiterjesztették a cég minden vállalkozó partnerére is.

Ezzel egy idő ben, minden értékesítési munkatárs részt vett a megfelelő , a játékosok fokozott védelmét elősegítő tréningen. Ezt a tanfolyamot a társaság felelő s játékszervezési munkatársai és számos külső szakértő együttesen alkotta meg. Az oktatási anyagnak része egy film is, mely a megelő zés lehetséges módozatait mutatta be. A képzés anyagából vizsgát is kellett tenniük a munkatársaknak. Ha valamely saját lottózó vagy vállalkozó háromszor is megsérti az életkorra vonatkozó korlátozást, az automatikusan a szerző dés felmondásához és az értékesítési pont bezárásához vezet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.