Röviden

Magasabb evakulcs, több adóbevétel

Egyszerűsített vállalkozói adóból (eva) júliusban 40,5 milliárd forint, az első hét hónapban 87,1 milliárd folyt be a költségvetésbe a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartási adatai szerint. Az idei összesített evabevétel nyolc százalékkal volt több a múlt év január–júliusban befolyt 80,7 milliárd forintnál. Mint ismert, januártól az evakulcs 25-ről 30 százalékra nőtt. Az idei eva-előirányzat 182,6 milliárd forint, ami 9,5 százalékkal nagyobb a múlt évinél. (MTI)

Merkel szembeszáll az atomerőmű-lobbival

Szabadsága utáni első tévéinterjújában Angela Merkel német kancellár odapörkölt az atomerőműveket üzemeltető E.ON és RWE energiakonszernek vezetőinek: mondván, álljanak elő saját javaslatukkal, ha ellenzik a rájuk kirótt évi 2,3 milliárd eurós „Robin Hood-adót”. A cégek már kilátásba helyezték, hogy inkább bezárják atomreaktoraikat, mert igazságtalannak tartják az adót. Az elvonás részleteiről szeptember elején dönt a német kormány. Az erőműtársaságok mellé egyébként a legnagyobb német iparvállalatok is felsorakoztak, nyílt levelükben leszögezik: nem az energiacégek dolga a költségvetés lyukainak betömködése. (K. B.)

A britek már 72 éves korhatárral számolnak

2030-ra 72 évesre kell növelni a nyugdíjkorhatárt Nagy-Britanniában, ha az állam az 1981-es referenciaszinten akarja tartani a nyugellátáshoz szükséges kiadásait. A helyi Nyugdíj Kutatóintézet a kormány számára készített jelentése mindenképp a korhatár folyamatos emelését javasolja, de az ütemezést illetően még vannak nézetkülönbségek. Az új kormány felgyorsítaná a korhatár megemelését, így a férfiaknál már 2016-ra, a nőknél pedig 2020-ra a 66 éves kor betöltéséhez kötnék a jogosultság megszerzését, amit aztán később 68 évre tolnának ki. (K. B.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.