Gyorsabban nőhet a német gazdaság

A német ipari és kereskedelmi szövetség (DIHK) a korábbi 2,3-ról 3,4 százalékra módosította Németország idei gazdaságnövekedésével kapcsolatos várakozását – számolt be a Der Spiegel című lap. Martin Wansleben, a DIHK vezetője elmondta, hogy a gazdaság minden területére kezd kiterjedni az élénkülés, s a belföldi kereslet is bővül a munkanélküliség mérséklődésének köszönhetően.

Júliusban 2008 novembere óta legalacsonyabb szintre csökkent a német munkanélküliség, már a 13. egymást követő hónapban mérséklődött. Az idei második negyedévben, egy éve első alkalommal, emelkedett az alkalmazottak száma az előző évi azonos periódussal összevetve a német statisztikai hivatal jelentése szerint. Mintegy 40,3 millióan álltak alkalmazásban, 72 ezerrel, 0,2 százalékkal többen, mint egy évvel korábban. A 40,3 milliós foglalkoztatási szám a legmagasabb második negyedévi adat a német újraegyesítés óta, és alig marad el a 2008. negyedik negyedévi 40,7 milliós rekordtól. A második negyedévben 2,2 százalékkal nőtt a német GDP az előző negyedévhez képest, ami az újraegyesítés óta elért legnagyobb növekedés.

Az első negyedévi növekedés 0,2 százalék volt. Tavaly átlagosan 4,9 százalékkal csökkent a német GDP. Hivatalos kormányzati előrejelzés szerint az idén 1,4 százalékkal nő a gazdaság. A kormány októberben ismerteti új várakozását, de Rainer Brüderle német gazdasági miniszter nemrég már arról beszélt, hogy az idei növekedés két százalék feletti lesz. Hasonlóan vélekednek a vezető német gazdaságkutató intézetek is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.