Az INA segítette ki a Molt

A Mol negyed-, illetve féléves pénzügyi adatai jelentős részben a horvát INA teljesítményének köszönhetően javultak. Hagyományos módon számolva viszont az összesített eredmények egy része romlott.

Vegyes következtetések vonhatók le a Mol tegnap közzétett második negyedéves és féléves pénzügyi adataiból. A tőzsdén jegyzett olajcsoport negyedéves bevétele most szárnyalta túl először az ezermilliárdot. Ugyanakkor az üzleti és a nettó nyereség is csökkent, mind az első negyedévhez, mind – a szezonális hatások kiküszöbölésével –2009 második negyedéhez képest.

Felszívták magukat. Az olajcsoport negyedéves bevétele most először haladta meg az ezermilliárd forintot
Felszívták magukat. Az olajcsoport negyedéves bevétele most először haladta meg az ezermilliárd forintot

Leginkább a második negyedévi nettó eredmények közti különbség szembeszökő: míg tavaly a nyereség a rekordot jelentő 180 milliárd forintra ugrott, addig a mostani 38 milliárd forint veszteség az utóbbi évek második legroszszabb negyedéves nettó adata. (2009 első fél évével összevetve az árbevétel már 44 százalékkal ugrott meg, az összesített eredmények pedig kisebb mértékben csökkentek.)

A jelentés ugyanakkor – főleg a horvát INA számainak fokozatos érvényesítése miatt – a külön számolt, „speciális tételek nélküli” nyereségadatok emelkedésére hívja fel a figyelmet. Az elemzők szintén inkább erre helyezték a hangsúlyt, amikor üdvözölték a közzétett számokat. E szerint mindkét alapüzletág, a kutatás-kitermelés és a finomításkereskedelem nyeresége is nőtt, a gázszállítás, illetve az újra elkezdett gáztárolás úgyszintén egyre jövedelmezőbb, és a – főként a TVK-t, illetve a szlovák Slovnaft szakágát jelképező – petrolkémia is nyereségbe fordult.

A gyorsjelentés központi gondolata – amint azt Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató szavai is tükrözik – az INA feletti irányítás átvétele. Ennek már csak azért is örülnek, mert a nyereségjavulás felét a horvát energiavállalat hozta. A még mindig kedvező, 60 milliárdos üzleti nyereség és a – többi tevékenység eredményét is tartalmazó – mínusz negyvenmilliárdnyi nettó eredmény közötti különbséget az árfolyamveszteséggel és a magasabb adóval indokolják.

Az anyagból kiderül: a Mol 36 milliárd forint tartalékot képzett amiatt, mert az Európai Bizottság nemrég visszamenőlegesen többlet-bányajáradék befizetésére kötelezte a társaságot. (Ez egyes elemzők szerint a korábban a Mol felvásárlására törekvő osztrák OMV távoltartására a kormánnyal együtt kiötlött módszer negatív következménye.) Az E.ON-nal a gáztárolóik és a gáznagykereskedő eladására négy éve kötött szerződésből fakadóan viszont további 28 milliárdhoz jutottak. Míg –a Slovnafton keresztül – Szlovákiában tizedével bővült, addig Magyarországon 13 százalékkal csökkent a Mol üzemanyag-értékesítése.

A Mol-csoporthoz tartozó TVK adatai javultak. A második negyedévi bevétel a tavalyi azonos időszak 57 milliárdjáról 88 milliárdra ugrott, az üzemi eredmény hétmilliárdos előző évi veszteségből 2,6 milliárdos nyereségbe fordult. Ezt azonban majdnem ugyanekkora pénzügyi veszteség rontotta le, így végül a nettó eredmény csak néhány tízmillió forint lett –igaz, ez is komoly fejlődés a korábbi évekhez képest.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.