Immár nem a gazdákat nyomorító kofaterror termeli a piaci feketepénz javát, hanem a termelőiáfa-eltitkolás, amikor az áru egésze feketébe hajlik. Nem adunk, nem kérünk számlát, így egyrészt zsebben marad a 25 százalékos forgalmi adó, másrészt ennyivel alacsonyabb a forgalom átlagos árszintje, és könnyebben versenyezhetünk az üzletláncok akcióival. A lebukás veszélye csekély - a bruttó ár haszonként is elkönyvelhető negyedéért már érdemes kockáztatni.

A jelenség fő oka nem csak a gazdák és a partner kereskedők ügyeskedési hajlama: a 25 százalékos áfa ebben az ágazatban nagyon magas – a versenytársnak számító lengyel ágazatban mindössze tíz százalék. Ám akadnak szép számmal olyan szkeptikusok is, akik szerint a feketézés teljesen független az éppen aktuális áfamértéktől, annak célja ugyanis a bevételek egészének elsinkófálása. Ez pedig az élelmiszer-gazdaság egészében létező sportág: a sarki kisboltos trükközéseitől a csarnoki kofa előre megírt, de soha fel nem használt kék nyugtáin át az importtal milliárdos tételben sakkozgató nagyvállalkozókig. Az ágazat egészére vonatkozóan évek óta kering egy szakértői becsült adat a feketeforgalom mértékéről, irdatlan a szám: ezermilliárd forint. Ennek csak az áfatartalma behozná a hónapok óta éles bel- és külföldi vitákat generáló bankadó mértékét, de ehhez a tételhez az elmúlt két évtizedben senki nem mert az igazi rendteremtés szándékával hozzányúlni. Merthogy az nem az „embereket” sanyargató bank vagy az „állam”, hanem az ezer gonddal küzdő gazdák pénze. Amit persze súlyos hiba lenne keményen megadóztatni (Európában sincs ilyesmire példa), de azon azért végre valóban érdemes lenne elgondolkodni, vajon ilyen körülmények között létezhet-e bármiféle értelmes, a vidék dolgait előrevivő agrárpolitika. Aligha, ráadásul a jelenlegi, magát gyakorta a rendteremtés kormányaként emlegető hatalom intézkedései éppen a szürkület vastagodását segítik. Szabad a házi disznóvágás és húskimérés a tanyaudvaron, bejelentés nélkül főzhetünk pálinkát – mind újabb foszlás a hazai termelés-nyilvántartás amúgy is ritka szövetén.

Lehet, hogy mégis azt a kilencvenes évek elején felmerült, de elvetett ötletet kellene elővenni, amely szerint mindenféle agrárius alapanyag előállítása teljesen adómentes lenne, viszont egy minimális szint felett szigorú büntetésekkel követelné meg az állam a termelés napi nyilvántartását, és ennek alapján lehetne új gazdaságpolitikát felépíteni. Akkor az volt az egyik legfőbb ellenérv, hogy ettől a frissen nyíló kisboltok ezrei mennének tönkre. Aligha kell találgatnunk, miért. Ez a gondolkodásmód gazdasági populizmus, ahogy a mai „finánckergető” pálinkapolitizálás sem áll attól távol. Egyébként ha a szállongó hírek igazak, hamarosan ágazati áfacsökkentés következik. Nem ér az ugyan semmit, de lehet mutogatni: intézkedtünk.