Sanghaji magyar pavilon: fizettek is, meg nem is

A kormány közlése szerint a sanghaji magyar pavilon üzemeltetésére, a programok megvalósulására „minden jogos és arányos költség kifizetése megtörtént”. Lapunk viszont úgy tudja: április óta csak a kulturális programszervezők számláit fogadták be.

„A magyar kormány nem zsarolható, a pavilon üzemeltetésére, a programok megvalósulására minden jogos és arányos költség kifizetése megtörtént” – szögezi le a kabinet kommunikációért felelős államtitkársága az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében. Mint írják, „a magyar állam számára előnytelen szerződés megkötésére került sor a 2010 Sanghaj Világkiállítás magyar részvételével kapcsolatban”. Ennek alapján, illetve a felmerült visszaélések gyanúja kapcsán vizsgálatot indítottak – teszik hozzá.

Ennek ellenére a magyar kormány számára fontos, hogy a világkiállítás magyar részvétele megfelelő keretek között valósuljon meg, ezért a kulturális programok megvalósulását a megfelelő vizsgálatok után biztosítja.

De csak ezt. És csak némi „nyomásgyakorlás” hatására. A világkiállítás kulturális programjait szervező cég vezetője ugyanis a múlt hét elején felmondással – lényegében a magyar nap elmaradásával – fenyegette meg a projekt felügyeletét átvevő Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium illetékesét. Válaszul másnap délelőtt valamennyi árpilis óta benyújtott számláját kiegyenlítették. Az augusztus 22-re tervezett magyar nap megrendezése így valóban biztosított.

A pavilon üzemeltetésére viszont sem akkor, sem azóta egy fillért sem kaptak. Lapunknak megbízható forrásból újfent megerősítették, hogy a költségek időarányos kifizetése nem történt meg. A Genexpo Kft.-nek adott nem hivatalos tájékoztatás szerint a pénzvisszatartás oka részben az, hogy a Bajnai-kormány átadásátvételi dokumentációjában nem szerepelt az expórészvétel, másrészt az időközben menesztett Huszty András kormánybiztos jogosulatlanul igazolta az áprilisi teljesítést.

Csakhogy a céggel kötött szerződés értelmében a számlák akkor is elfogadottnak tekintendőek, ha öt napon belül nem emelnek kifogást ellenük. Ez pedig nem történt meg. Az időközben indult vizsgálat a magyar kormány és az expóbizottság képviselői által aláírt szerződést – amely a világkiállításon való magyar részvétel feltételeit rögzíti – aligha érintheti.

Ráadásul nem sok mindent tudnak kezdeni a vizsgálatra való hivatkozással a pavilon üzemeltetői sem. A kínai alvállalkozók jövő hétfőre tárgyalásra hívták a magyar alvállalkozót, hiteles biztosítékot kérve az elmaradt munkabérek és díjak megfizetésére. Előzetes bejelentésük szerint enélkül levonulnak a területről.

Mint megírtuk: ez egyet jelent a magyar pavilon tervezettnél két hónappal korábbi bezárásával.

A magyar pavilon idő előtt becsukhatja kapuit
A magyar pavilon idő előtt becsukhatja kapuit
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.