Orbán is tárgyalt a sukorói befektetőkkel

A Fidesz elismerte lapunknak, hogy Orbán Viktor, még januárban, a választások előtt találkozott az általuk sokszor kritizált Ronald S. Lauderrel, aki a King’s City projektet kaszinó- és szórakoztató-központot építette volna fel Sukorón.

Megerősítette a Népszava információját a kormányfő sajtósa, miszerint a Fidesz elnöke, pártelnöki minőségében találkozott Ronald S. Lauderral, aki a King’s City-projekt egyik befektetője, s akit a párt közvetve korábban oly sokat támadott. A miniszterelnök környezetében alighanem kínos pillanatokat okozott az ügy, legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy a nagyon kevés információt is csak csöpögtették. A Népszava tegnap megjelent cikkében Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtóstábjának vezetője (nyilatkozatát minden bizonnyal tegnapelőtt adta) nem tagadta ugyan le a találkozót, csak anynyit mondott: ilyen találkozóról a stábjának „nincs tudomása”. Tegnap délután azonban a Hírszerzőnek már megerősítette a találkozó tényét, ám arra nem válaszolt, hogy arra mikor került sor. Ezt lapunknak árulta el a délután folyamán, vagyis, hogy januárban, Martonyi János társaságában találkozott a befektetővel. Havasi Bertalan leszögezte: a miniszterelnök „rendszeresen találkozik külföldi befektetőkkel, korábban például arab, indiai, kínai üzletemberekkel is tárgyalt már, mindig a magyar gazdaság érdekeit szem előtt tartva. Ezen találkozók sorába illeszkedett az említett megbeszélés is”.

Ronald S. Lauder egy tájékoztatón – nem adja fel
Ronald S. Lauder egy tájékoztatón – nem adja fel

Pontosító kérdéseinkre azonbanmár nem érkezett válasz, így nem tudtuk meg, hogy milyen üzenetet fogalmazott meg a befektetőnek az akkor leendő miniszterelnök, ki kezdeményezte ezt a találkozót, s azon Lauder társaságában részt vett-e még valaki. Így nem cáfolták a Népszava által leírtakat, miszerint a befektető azért kezdeményezett találkozót Orbán Viktorral, hogy kiderítse: pártja miért zúdít össztüzet a kétezer munkahelyet teremtő turisztikai beruházásra. A lap szerint Orbán nehezményezte, hogy erről a beruházásról vele nem egyeztettek, márpedig ő nem tűri el, hogy ilyen horderejű ügyekből őt kihagyják. Hogy ezek elhangoztak-e a megbeszélésen, azt hivatalosan senki nem erősítette meg, ám egy, a befektetőket jól ismerő forrásunk úgy nyilatkozott, lényegében jól foglalták össze a találkozón elhangzottakat. Azt a lapinformációt azonban kétségbe vonta, hogy a megbeszélésről készült volna hangfelvétel.

A találkozó ténye azért pikáns, mert egy hasonló, Gyurcsány Ferenc volt kormányfő és Bajnai Gordon szakminiszter részvételével lezajló, ráadásul hivatalos egyeztetést a párt egyes politikusai bűncselekménynek próbálnak beállítani, s az ügyben zajló nyomozásban a politikusokat az ügyészség tanúként ki is hallgatta. Az üzleti életben ugyanakkor természetesek az ilyen megbeszélések, kivált az amerikai befektetők között. A hatalmas összegeket befektető csoportok ugyanis az adott országokban egyeztetnek a jelentős politikai erőkkel, kivált, ha a projekt ciklusokon ível át.

Önmagában tehát az ilyen találkozókban semmi kritizálható nincs, hacsak nem az van a hátterükben, hogy a köznek hátrányt okozó megállapodásokat kössenek. Kérdés tehát, mi hangzott el az említett megbeszélésen. Lapunk kereste a befektetőket képviselő magyar céget is, ahol azt a tájékoztatást kaptuk: az üzletember szabadságát tölti, így hivatalos nyilatkozat nem várható az ügyben. Érdekes, de eddig válasz nélkül maradt kérdés az is: ha a Fidesz bűncselekményként tekintett a King’s City beruházás előkészületeire, politikusai bűnözőnek aposztrofálták Joav Blumot, akkor Orbán Viktor miért találkozott Ronald S. Lauderrel, aki nem titkoltan Blum társa volt. Úgy tudjuk egyébként, az üzleti kötelék meggyengült, hiszen Blum nem tudta biztosítani a beruházáshoz szükséges földterületet, s most a befektetők új területet keresnek az M1-es vagy az M6-os, esetleg az M7-es autópálya közép-dunántúli régióhoz tartozó szakaszán. E területre ugyanis érvényes kaszinókoncesszióval rendelkeznek. Hogy a King’s Cityhez hasonló beruházásokról mi a kormány álláspontja, azt hiába kérdeztük a kormányfő sajtósaitól és a Nemzetgazdasági Minisztériumtól is, nem kaptunk választ.

Perek tömkelege Sukoró miatt

A King’s City ügyében, az elhíresült Sukorói telekcsereügylet miatt a Központi Nyomozó Főügyészség nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt folytat büntetőeljárást, amelyben egyelőre még nem gyanúsítottak meg senkit. Vagyoni hátrány mai állás szerint nem éri az államot, a telekcsere ugyanis nem jött létre, hiszen egy, még Bajnai Gordon által kezdeményezett vizsgálat után Oszkó Péter pénzügyminiszter arra utasította a csereszerződést korábban megkötő Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt, hogy indítson bírósági eljárást a szerződés semmissé nyilvánítása érdekében.

Ezt értékaránytalanságra hivatkozva meg is tették. Ha a bíróság megerősíti a szerződést, azzal egyúttal kizárja az értékaránytalanságot, tehát a vagyoni hátrány nem áll fenn, ha pedig megsemmisítik a szerződést, akkor nem éri kár az államot. Hacsak, Joav Blum nem indít és nyer meg az állam ellen egy kártérítési pert, hiszen az értékaránytalanságot okozó körülmény nem az ő, hanem a Magyar Állam érdekköré ben merült fel. Joav Blum ellen még egy büntetőeljárás is folyik, mert az ügyészség szerint okirathamisítást követett el azzal, hogy állandó sukorói lakosnak jelentkezett be, noha nem él életvitelszerűen ott. Noha a szerződéshez nem kellett helyi lakosnak lennie, a büntetőeljárás kimenetele több tízezer, hasonló cipőben járó magyar állampolgár szempontjából is fontos.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.