Romániának újabb kölcsön kell

– Jövőre 3,5 milliárd euróval kell kisegítenie a román költségvetésnek az állami nyugdíjbiztosítót, és ez a hiány közvetlen következménye annak a felelőtlen döntésnek, amelyet a Calin Popescu Tariceanu által vezetett kormány 2008-ban a nyugellátmányok nagyarányú emeléséről hozott – jelentette ki Traian Basescu. A román államelnök azt követően nyilatkozott, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság (EB) küldöttségei befejezték értékelő tárgyalásaikat, és közölték: Románia teljesíti a feltételeket a készenléti hitel-szerződés további részleteinek lehívására. Az ország 1,2 milliárd eurót kap az EB-től, és 914 milliót az IMF-től.

Basescu kijelentette: bár a közszféra 74 ezer alkalmazottjának menesztéséről már megszülettek a jogszabályok, az állami apparátus reformjához azonban ez a karcsúsítás nem elég. Basescu úgy vélte, a kormány nem tud eléggé erős lenni ahhoz, hogy a megszorító intézkedések mellett kitartson. Bírálta Emil Boc kormányfőt, aki az IMF és az EB pozitív értékelése nyomán azt mondta, hogy jövőre tíz százalékkal lehet majd növelni a közalkalmazottak bérét. Bejelentésével a miniszterelnök elsősorban az egészségügyben és az oktatásban dolgozókat szerette volna megnyugtatni, akik közül sokan – a július 1-jétől alkalmazott 25 százalékos bércsökkentés miatt –külföldön igyekeznek munkát vállalni. Boc a nyugdíjasokat is próbálta megnyugtatni. Közölte, hogy a nyugellátmányok adóztatása nem került szóba az IMF-tárgyalásokon. Románia jelenleg csak az ezer lejnél (67 ezer forint) nagyobb nyugdíjakat adóztatja, az egységes adókulcsnak megfelelő 16 százalékkal.

Csakhogy Traian Basescu nem hajlandó engedni, meggyőződése, hogy a megszorító intézkedéseket 2011-ben is fenn kell tartani, sőt továbbiakat kell meghozni annak érdekében, hogy a költségvetés egyensúlyát helyreállítsák. Ellenkező esetben Romániának a következő években – csupán a nyugdíjak kifizetése végett –évi 3,5–4,5 milliárd eurót kell kölcsönkérnie. Az idei első fél év eredményei is azt mutatják, hogy az állam bevételeinek 31 százalékát a közalkalmazottak béreire, 45,6 százalékát pedig a nyugdíjakra és a szociális segélyekre költötték, ami hosszú távon fenntarthatatlan.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.