Bennfentes kereskedésért büntették Juhász Miklóst

A Gazdasági Versenyhivatal elnökjelöltjét a pénzügyi felügyelet tíz éve háromszázezer forintra bírságolta bennfentes kereskedelem miatt. Juhász Miklós olyan cég részvényeiből vásárolt, amelynek felügyelőbizottsági elnöke volt.

Nem teljesen szeplőtlen a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöki székének várományosa. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) honlapjának tanúsága szerint az Orbán Viktor miniszterelnök javaslata alapján várhatóan november elejétől a versenyjog legfőbb őrének számító – így hivatalból a versenykorlátozó piaci megállapodások és összefonódások ellen küzdő – Juhász Miklóst 1999-ben háromszázezer forintra büntették bennfentes kereskedésért.

A CA-IB Értékpapír Rt. 1999 tavaszán a tőzsdén jegyzett Budapesti Ingatlanhasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (BIF) részvényeiből vásárolt. A PSZÁF ugyanakkor megállapította, hogy az ügylet egyes tranzakciói mögött Juhász Miklós állt, aki akkor a BIF felügyelőbizottsági elnöke is volt, így bennfentes személynek minősült. A tranzakciókat ezért jelentenie kellett volna a felügyelet felé, ám ezt nem tette meg. Juhászt tegnap az üggyel, illetve jelölésével kapcsolatban kerestük óbudai irodájában, ám lapzártáig nem kaptunk választ.

Mint arról beszámoltunk: Orbán Viktor három nappal a törvényes határidő lejárta után, csütörtök délután jelentette be, hogy Nagy Zoltán mandátumának november elsejei lejártával Juhász Miklóst jelöli a GVH elnöki posztjára. A MTI-hez eljuttatott szűkszavú kormánykommüniké azonban egyetlen szót sem említett a jelölt szakmai múltjáról, így még a GVH berkeiben is komoly fejtörést okozott a jövendő elnök kiléte. A jelölt ugyanis eddig ismeretlen volt a versenyjogi szakmában: nincs ismert versenyjogi munkássága, ahogy versenyhivatali ügyekben sem képviselt egyetlen céget vagy magánszemélyt sem.

Mivel a kormányzati szervek pénteken sem kívánták fellebbenteni a fátylat a GVH-elnökjelölt személyéről, így lapunkmáshonnan igyekezett információkat gyűjteni. Mint korábban megírtuk: számos, egymástól független forrásból úgy értesültünk, hogy Juhász Miklós egy óbudai ügyvédi irodát vezet. Az interneten elérhető dokumentumokból természetesen csak elenyésző töredék rajzolódik Juhász Miklós ügyvédi munkásságából, így anynyit lehet megállapítani, hogy ügyvédként 2001-ben a Közbeszerzési Döntőbizottság előtt a Nemzeti Autópálya Rt.-t képviselte egy vitás ügyben a Strabaggal szemben, míg ugyanitt 2006-ban a XXII. kerületi önkormányzat vagyonkezelőjét képviselte egy másik ügyben.

Annál változatosabb kép bontakozik ki a cégbírósági adatokból a vállalati szektorban betöltött szerepéről. Juhász Miklós első cégét  még 1989-ben alapította. A cégnyilvántartásból nem derül ki, hogy milyen kapcsolat fűzte a CA-IB-hoz. Ahogy a PSZÁF-bírság is rávilágít, a BIF-nél Juhász Miklós a felügyelőbizottság (fb) elnöke volt. Emellett gyakran fellelhető neve olyan cégekben, ahol a BIF korábbi prominensei is sorakoznak. Többi között 2004 és 2007 között Nobilis Kristóf és Varga Zoltán mellett fb-tag volt abban a Pió-21. Kft.-ben, amelyet 2006-os haláláig a BIF igazgatósági elnöke, Ungár András – Schmidt Mária férje – jegyzett. Emellett 1997 és 2002 között többségi tulajdonos volt a Termindex Befektetési Holding Zrt.-ben, amelyben Ungár András 1997 és 2000 között igazgatósági tag, míg Varga Zoltán 2002 óta fb-tag. A Pió-21. mellett 2007-ig Juhász ugyancsak fb-tag volt a Schmidt családi cégének tekinthető baracskai Sportló Kft.-ben.

A jövendő GVH-elnök magánérdekeltségei közé tartozott a 2006-os cégmérlege szerint 2,4 milliós veszteséget termelő JMB Ingatlanhasznosító Kft., amely időközben a Kilburn Asset Management Ltd. nevű, Floridában bejegyzett cég tulajdonába került. Juhász Miklós mára egyébként minden egyéb, korábbi céges pozíciójáról lemondott. Így az utóbbi években megvált a két egészségügyi tevékenységgel foglalkozó cégtől, a Dentokorrekt Kft.-től, és a Contur-Med Kft.-től – ez utóbbiból jókor, mivel 2009 őszén a Dél-budapesti APEH adóhátralékok miatt végrehajtást rendelt el a cégnél.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.