Ha akarná, se tudná eltörölni a kormány az Új Magyarország Fejlesztési Tervet

A kormány elrendelte az Új Széchenyi Tervnek megfelelő, a kis- és középvállalkozások forrásellátását javító pályázatok kiírását. Arra azonban senki ne számítson, hogy az uniós forrásokhoz kapcsolódó intézményrendszer ettől máról holnapra megváltozik. Az eddigi több mint ezer felhívást, a hatezer-milliárd forintnyi kifizetést és kötelezettségvállalást nem lehet egy tollvonással átírni.

A kormány utasításának megfelelően a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a Nemzeti Fejlesztési Ügy nökség (NFÜ) hozzákezdett az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) pályázati rendszerének egyszerűsítését eredményező javaslatcsomag kidolgozásához – közölte lapunkkal a szaktárca. Annak érdekében, hogy az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) irányvonalának megfelelően javuljon a kis- és középvállalkozások forráshoz jutási esélye, az NFÜ-nek új pályázatokat kell megjelentetnie, illetve elő kell készítenie az Új Magyarország Fejlesztési Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Program, valamint a Közép-magyarországi Operatív Program 2009–2010. évekre vonatkozó akcióterveinek módosítását. Ezek azok a dokumentumok, amelyek az adott két évre meghatározzák, hogy pontosan milyen pályázatokra, mennyi pénz költhető. A pályáztatási és a végrehajtási rendszer átalakítása tehát megkezdődött, a változás főbb irányairól már vannak szakmai elképzelések is, de a végleges formáját csak az Új Széchenyi Terv szeptemberben kezdődő társadalmi egyeztetése után kapja meg.

Ez azonban még nem jelenti azt, hogy 2011. január elsejétől egy teljesen új rendszerre lehetne átállni. Jelenleg ugyanis már több mint hatezermilliárd forintnak kifizetés- és kötelezettségvállalás szintjén megvan a gazdája, nekik az ÚMFT pályázati rendszerének keretei és feltételei között címezték meg a támogatást. Mintegy 1200 különböző felhívás élt vagy él az előző kormány fejlesztési stratégiája alapján. Azokat nem lehet, de nem is akarják egyik pillanatról a másikra lezárni – mondta lapunknak Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkára. Az ÚSZT véglegesítését és elfogadását követően azonban már csak az abban foglalt célkitűzéseknek megfelelő új pályázatokat indítanak el.

Molnár Ágnestől a jövőt illetően megtudtuk: nem szüntetik meg az NFÜ-t, továbbra is az ügynökség, és a közreműködő szervezetek felelnek a pályázatok végrehajtásáért. Az NFÜ-t illetően a korrekt munkakapcsolat mellett az eddigieknél jóval erősebb irányítást és ellenőrzést ígér a fejlesztési tárca. A 15 közreműködő szervezet sincs halálra ítélve, ahogyan azt a pályázati piac szereplői már egy ideje szorgalmazzák. Az államtitkár úgy fogalmazott: a párhuzamosságok, a kaotikus, bonyolult, átláthatatlan működés kivételével semmit sem akarnak felszámolni. Az NFM azt szeretné elérni, hogy egységes eljárásrend szerint dolgozzon az összes közreműködő szervezet, a jelenleginél kisebb mennyiségű dokumentumot kérjenek be, áttekinthető és nyomonkövethető szempontok szerint bíráljanak, a jelenleginél rövidebb idő alatt.

A pályázatok átalakításában a vezérfonal a bürokráciamentesség és az egyszerűség lesz. Molnár Ágnes szerint tarthatatlan, hogy egy pályázat dokumentációja 20 kilogramm, több száz oldal. Az ÚMFT összes pályázati felhívását egyenként vizsgálják át, és csak azokat a támogatási célkitűzéseket tartják fenn, amelyek illeszkednek az új gazdaságpolitika stratégiai irányelveihez.

AzÚSZT finanszírozása két lábon fog állni, ami a jelenleg rendelkezésre álló mintegy 1800 milliárd forint, még le nem kötött uniós forrást, illetve a hazai fejlesztési pénzek felhasználását jelenti. A kormány tervei szerint a hazai fejlesztési forrásokat is koordináltan, programszerűen használják majd. Szerintük ugyanis jelenleg a különböző költségvetési fejezetekben szétaprózottan, átláthatatlanul, széttagolt rendszerben jelennek meg ezek a pénzek. Az uniós források hazai társfinanszírozására jelenleg mintegy 150 milliárd forint van a költségvetésben, és nagyjából ugyanekkora összeg áll rendelkezésre hazai fejlesztési támogatásokon, programokon keresztül.

Lapunk felvetésére, miszerint így az összes uniós és hazai pénzt alárendelik az ÚSZT-nek, illetve hogy ezen túl két minisztérium, a nemzetgazdasági és a nemzeti fejlesztési tárca dönti el, mire mennyi pénz jut Magyarországon, Molnár Ágnes azt válaszolta: igen, az ÚSZT a zsinórmérték, amihez az EU-s és a hazai forrásokat hozzárendelik, így a pénzek kihelyezésének a lehető leghatékonyabb módját dolgozzák ki. És hogy mit szól Brüsszel az ÚMFT-t érintő változásokhoz? Az előzetes egyeztetések megkezdődtek, ahogyan Molnár Ágnes fogalmazott, a tárgyalásokon az Új Széchenyi Terv céljait és a nemzeti érdekeket képviselik majd.

A magyar költségvetési kiadási lehetőségek szűkössége miatt érthető, ha az Új Széchenyi Terv nagy része az európai forrásokra épül. A közösségi támogatásokba pedig szinte minden belefér, ha azt megfelelően tálaljuk – mondta lapunknak Palócz Éva, a Kopint–Tárki vezérigazgatója. Lássuk be, hogy a támogatási projektek nem kis része ma is intézményfinanszírozást szolgál, a munkavállalói és munkaadói szervezetektől az egyetemekig, csak azok hangzatos „fejlesztési” csomagolást kapnak – tette hozzá.

– Nem gondolom, hogy ne lehetne ennek a fejlesztési tervnek a céljaira is olyan jogcímeket találni, amelyek konformak az európai támogatási preferenciákkal – jegyezte meg.

A készülő intézkedéscsomag elemei

A sajátforrás-igazolás eltörlésének lehetősége.

Készfizető kezesség lehetősége biztosítékként kis- és középvállalkozások esetében.

Automatikus eljárásrend bírálóbizottság nélkül, a pályázati adatlap és a benyújtandó iratok rendszerének felülvizsgálata.

Inkasszóra vonatkozó felhatalmazó levelek eltörölése, hiszen adók módjára amúgy is behajtható az esetleges követelés.

A kedvezményezettnek 100 ezer forintba kerülő, „közjegyzői okiratköteles” ügycsoportok számának csökkentése.

Tanácsadásszerű bővített ügyfélszolgálat bevezetése kkv-knak is.

Kötelező támogatási szerződési elemek felülvizsgálata, projektelemek közötti rugalmasabb átcsoportosítás biztosítása.

Orbán Viktor miniszterelnök a régi romjaiból szárba szökkenő új pályázati rendszerről beszélt a vitairat múlt heti bemutatóján
Orbán Viktor miniszterelnök a régi romjaiból szárba szökkenő új pályázati rendszerről beszélt a vitairat múlt heti bemutatóján
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.