Lezsák tollába beszáradt a tinta

Nagy a zűrzavar a parlamenti ülésszak végén sebtében elfogadott törvények hatálybalépése körül. Számos jogszabály elvben már augusztus elseje óta élne, amennyiben a magát a törvényhozás motorjaként jellemző Schmitt Pál házelnök – addigi szokásához híven – ezúttal is azonnal aláírja és elküldi a törvényeket Sólyom László köztársasági elnöknek.

Ám az augusztus 6-án Sólyom helyébe lépő Schmitt az aláírással a fideszes Lezsák Sándor parlamenti alelnököt bízta meg, aki viszont jelezte, a törvényi határidőn belül, az elnökváltás napján aláírja és elküldi a törvényeket. Akkor már értelemszerűen Schmitt fogja államfőként ellenjegyezni azokat, és nem Sólyom, aki feltételezések szerint talált volna fogást a sokat vitatott jogszabályokon.

Lezsák tehát a pálinkafőzőket is megvárakoztatja. Aki otthon most nekilát a megígért 50 liter pálinka legálisnak hitt lepárlásához, okkal számíthat büntetésre, hiszen az ezt engedélyező törvény elseje helyett jó, ha a hó közepén lép hatályba. Ennél lényegesebb jogszabályok is késnek: így a társaságiadókulcs 19-ről 10 százalékra történő, már július tól esedékes csökkentése 500 millió forintos adóalapig, illetve a háztartásban és a ház körüli munkákban segédkezők jövedelmének adó- és járulékmentessé tétele havi ezerforintos regisztrációs díj megfizetése ellenében. Utóbbinál és az ingatlan-bérbeadást kedvezményessé tevő jogszabálynál az utolsó pillanatban dátumozták át az elsejét 15-ére.

A korábban elfogadott törvények közül több viszont valóban él tegnaptól. Idetartozik az idegenforgalmi és mezőgazdaság idénymunka és az alkalmi munkavállalás adminisztrációját érdemben csökkentő módosítás. E foglalkoztatási forma esetében a munkáltató közterhe idénymunkánál fixen napi 500, alkalmi foglalkoztatásnál pedig ezer forint lesz személyenként. A változtatás csaknem 400 ezer embert érint. Életbe lépett az év végéig kihirdetett patikaalapítási moratórium, ami alól az kap mentességet, aki ellátatlan településen hoz létre gyógyszertárat. Megszűnik a vendéglátóipart sújtó televíziós üzembentartásidíj-fizetési kötelezettség, a tanévkezdési támogatást viszont szigorúbb feltételekhez kötik.

Egyes családok tragédiáját tetézheti, hogy az akciótervben meghirdetett egyenes ági öröklés és ajándékozás illetékmentessége is csúszik, így aki a Lezsák–Schmitt-taktikázás idején veszíti el hozzátartozóját, még a régi szabályok szerint kénytelen megfizetni az illetéket. A lánctartozások elleni küzdelem jegyében szigorodik a közbeszerzési törvény is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.