Év végére hétszázan lesznek a Mercedes gyárában

Az épületek szeptemberre elkészülnek, 2011 májusára pedig a gyártósorokat is betelepítjük – kaptuk a friss információkat Frank Kleintől, a kecskeméti Mercedes igazgatójától.

– Hogy állnak a munkaerő-toborzással?

– Ahogy a Forma–1-es versenysorozatban, úgy az autógyártásban is kell a jó csapat, mi most ezt építjük. Igaz, szakképzett munkatársakat keresni, találni és felvenni egy keletmagyarországi beruházáshoz, különösen egy autógyárhoz nagy kihívás. De jól állunk, és összeáll a megfelelő csapat az indulásra.

– Nem a földtől elrugaszkodott gondolat, hogy egy prémium márka dolgozói prémium fizetést kapnak. Így van ez Kecskeméten is?

– A beruházás elindítása előtt alapos környezettanulmányt készített a Daimler-Benz konszern, ebben vizsgálták a megvalósítás, a fejlesztés és a személyi ráfordítások költségeit is. Eddig minden tekintetben tartjuk a terveket, és nem hozott csalódást ez a tényező sem. Azt viszont tapasztaltuk, hogy a fizetés összegén kívül a jelentkezőknek sokat jelent, hogy mindennapi munkaként Mercedeseket gyártanak, és folyamatos szakmai továbbképzésben részesülnek. A kecskeméti Heliport parkban már működik a mini-Mercedes-üzem, itt kapják meg a dolgozók a Daimler alapszintű képzését, majd az oktatás a németországi üzemekben – testvérgyárakban –, Rastattban és Sindelfingenben folytatódik.

– Hirdetéseikben többek között akusztikus mérnököket is keresnek, amiből arra is lehet következtetni, hogy a gyártásnál szélesebb körű tevékenység is lesz Kecskeméten.

– Egyelőre csak a gyártásra koncentrálunk, melynek része a folyamatos ellenőrzés, ehhez pedig jól képzett és minden területre kiterjedő minőség-ellenőrzés kell, ezért keresünk sokféle mérnököt, így akusztikust is.

– Hol tart a csapatépítés?

– Jelenleg négyszáz főből áll a kollektíva, közülük 280 magyar. Hétfőn újabb 72 magyar szakemberrel szerződünk. A létszám az év végére hétszázra nő, a teljes létszám pedig 2500 fő lesz. A termelésben dolgozók felvétele 2011-ben kezdődik.

– Hogyan alakul majd a németek és a magyarok aránya?

– Az első időben háromszáz német munkatárs segíti az indulást, de terveink szerint ők folyamatosan átadják helyüket a magyaroknak, és végül csak néhány irányító poszton marad külföldi szakember Kecskeméten. Minden a menetrend szerint halad, folyamatosan építkezünk, és vesszük fel az új munkatársakat. Szeptemberben már a gépeket telepítjük a felületkezelő és festőüzembe, az lesz az igazi próbatétel, hiszen jövő májusra mindennek a helyén kell lennie.

– Az autók már készek, hogy állnak a beszállítókkal?

– A gyár területén belül létesülő ipari parkban tíz beszállító cég működik majd, így gyorsan és rugalmasan lehet reagálni a piaci igényekre. Olyan cégeket keresünk, melyeknek széles a termékkínálata. Jelenleg is tizenhét magyar vállalkozással tárgyalunk, de neveket még nem mondhatok, mert nincs véglegesítve a lista. Az biztos, hogy aki bejut, az a németországi testvérgyárnak, a Rastattnak is szállít majd. Minden céggel szemben azonosak az elvárásaink. Annyit elmondhatok, hogy a beszállítók között van autóüléseket és kábelkötegeket gyártó cég.

Az igazgató szerint a nyolcszázmillió eurós beruházás keretében felépülő autógyár két év múlva üzemszerűen termel, és éves kapacitása első lépcsőben százezer autó lesz.

A 2012-es A és B Mercedes-modellek már sorozatgyártásra készek, és sportosabbak lesznek elődeiknél.

Az még nincs eldöntve, hogy mikor láthatja a nagyközönség, és hogy mikor lesz a premier, de az biztos, hogy az autókat már nemcsak a gyári pályán, hanem erős álcázással közutakon is tesztelik, és hogy két év múlva a magyarországi szalonokban is kapható lesz.

Autóipari bérek Magyarországon

Több mint 75 ezer hazai munkavállaló jövedelmi adatait gyűjtötte össze a felmérésekete készítő Merces cég, melynek összeállítása szerint a járműiparban dolgozók átlagos havi bruttó keresete 202,5 ezer forint. Az autó- és alkatrészgyártók alkalmazottainak fizetése 258,6 ezer forint. Egy műszaki tervező mérnök átlagosan 343,3 ezer forintot, egy karbantartó mérnök bruttó 327,6 ezer forintot keres. Budapesten az autóipari alkalmazottak 210 ezer forintot, Győr-Moson-Sopron megyében 257 ezer forintot, Komárom-Esztergom megyében 219,2 ezer forintot, Vas megyében 255 ezer forintot, Fejér megyében 228,5 ezer forintot keresnek, de Heves és Bács-Kiskun megyében is átlagosan 200 ezer forint feletti a bér.

Frank Klein: Tizenhét magyar céggel tárgyalunk
Frank Klein: Tizenhét magyar céggel tárgyalunk
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.