Balaton: versenyben a kikötők

Van még hely a Balatonon a vitorlásoknak: a magyar tengert harmadannyi sporthajó használja, mint amennyit elbírna. A kikötők versengése azonban már megkezdődött.

Hiába várták a szelet az idei Kékszalag tókerülő vitorlásverseny résztvevői július elején Tihanynál. A szélcsendben még a gyakran egy családi ház árából összerakott technika sem segített: a vitorlák petyhüdten lógtak, a perzselő hőségben a Magyar Vitorlás Szövetség erőpróbáját sok induló inkább feladta. A megszállott hajósokat azonban a „kudarc” sem kedvetleníti el – ha esik, ha fúj, ők kitartanak a Balaton mellett. Lapunk a magyar tengert körbejárva a hobbihajózás körülményei után kérdezősködött.

Ha máshonnan nem, hát a nyolcvanas évek eleje óta egymás után forgatott, balatoni nosztalgiát idéző Ötvös Csöpi-filmekből a vállalati üdülők strandján pancsoló beutaltak is tudhatják: a sporthajózás, a vitorlázás nem olcsó passzió. A gyerekek vízre szálláshoz használható legegyszerűbb vitorlások ára az idősebb használt személygépkocsikéval vetekszik –a legolcsóbb kishajókhoz fél- és egymillió forint körüli áron lehet hozzájutni.

Aki ennél komolyabb vízi alkalmatosságra vágyik, kénytelen mélyebben a zsebébe nyúlni. Az átlagos nagy hajók árát 10–30 millió forintra teszik a balatoni viszonyokat ismerő szakértők. De a legkorszerűbb extrákkal felszerelt versenyhajók még ennél is többe kerülhetnek. Az olyan ínyencségek, mint a tó legöregebb vitorlása, az immár száz évnél is idősebb Kishamis, vagy a hozzá hasonló 50-60 klasszikus hajó árát pedig csak találgatni lehet. A hajóvásárlás azonban valójában csak a beugró: az igazi költekezés ezután kezdődik.

Legyen akár nyár, vagy tél, a hajósnak valahol tartania kell vitorlását. A spórolósabbak, ha éppen nem hajóznak, utánfutóra teszik kedvencüket, és beállítják a hétvégi telek sarkába. Az igényesebbek azonban jobbára a balatoni kikötőkben keresnek helyet járművüknek.

Márpedig kikötőből nincs hiány. A Balatonon jelenleg hozzávetőleg száz ilyen létesítmény kínálja szolgáltatásait.

Közülük tíz nagy, és 11 kisebb vitorláskikötő a Balatoni Hajózási (BH) Zrt. kikötője. Nagy Viktória, a társaság kikötői ágazatvezetője úgy tartja: a Balatonon megtalálható hozzávetőleg öt-hatezer csónak és vitorlás közül cégük kikötőit mintegy másfél ezren használják. Az elmúlt 10–15 év fejlesztései nyomán azonban szükség esetén ennél több, 2131 hajót tudnak kiszolgálni. Legnépszerűbb kikötőik a siófoki és a balatonföldvári, ahol a kihasználtság százszázalékos. A cég összesen 21 kikötőjének átlagos telítettsége 82 százalék.

A legújabb beruházásuk a balatonboglári vitorláskikötő fejlesztése és korszerűsítése. Az eredetileg 208 férőhelyes kikötő fejlesztésére 340 millió forintot költöttek három év alatt. Ebből az összegből 89,7 millió forintot az Új Magyarország program biztosított.

A 2010 őszén befejeződő fejlesztés révén 252 vitorlást tudnak fogadni a BH negyedik legnagyobb kikötőjének számító balatonboglári létesítményben. De egyúttal megteremtik a vitorlásoktatás, a mozgássérültek kiszolgálása, valamint a wellness-szolgáltatások feltételeit is. A kikötőhely biztosítása ugyanis önmagában ma már kevés a hajósoknak.

A BH például lehetővé teszi, hogy az egész évre bérletet váltó hajósok mágneskártyájukkal valamennyi kikötőjüket díjmentesen használhassák. Emellett az éves bérlettel rendelkezők kikötő-használati díja tartalmazza hajójuk felelősségbiztosítását is. Az éves kártérítés maximális összege egymillió forint lehet hajónként –ebben azonban a vitorlás befogadóképességének megfelelő számú utas balesetbiztosítása is benne van.

Ezen felül a BH-val szerződők igénybe vehetik a kikötők parkolóit, használhatják a fürdőket, a mosókonyhát, a klubházat, a konyhát. De külön díjak ellenében kérhetik a hajók daruzását, az árboc beállítását, szerelését, vagy éppen a hajófenék mosását.

A hajósok komplex kiszolgálására törekszik Tóth Róbert is. A Kenese Marina-Port kikötővezetője szerint egy balatoni kikötő ma már nem tud meglenni saját szálloda, wellness, étterem, strand, vagy éppen játszótér nélkül. A családtagok ugyanis gyakran nem hagyják el a partot, és a kikötőben várják meg a hajósok visszatérését. Ehhez pedig a létesítmény üzemeltetőjének kell megteremtenie a feltételeket.

De a kikötőknek készen kell állniuk a hajók javítására, daruzására, őrzésére is. Viharos időben pedig megfelelő személyzetnek kell gondoskodnia arról, hogy a kikötőben álló vitorlásokban ne essen kár. Tóth Róbert azonban a Marina-Port Balatonon egyelőre egyedülálló szolgáltatásának azt tartja, hogy képesek meghosszabbítani a hajózási szezont. Míg a legtöbb helyen októberben megkezdődik a hajók kiemelése, daruzása, a kenesei kikötőben a vitorlások egész évben a vízben maradhatnak. A Balaton ugyanis itt a legnagyobb hidegben sem fagy be. Ezt a létesítmény üzemeltetői a mélyebben elhelyezkedő, melegebb vízrétegek folyamatos felszínre szivattyúzásával érik el.

Az első szivattyúk általában november közepén jelennek meg a hajók orrán. Kihelyezésükkel és folyamatos üzemeltetésükkel megspórolják a daruzás költségét, és elkerülik a kiemeléssel járó kockázatot. Egyúttal lehetővé teszik azt is, hogy ha az időjárás engedi, a vállalkozó kedvű hajósok akár szilveszterkor is vitorlát bontsanak, és a tavon koccintsanak az újesztendőre.

Mindennek természetesen megvan az ára is: a Kenese Marina-Port 270 állásos kikötőjébe például 475 ezer és 900 ezer forint közti áron lehet egész évre bérletet váltani, akár wellnesshasználattal együtt is. A BH Zrt. kikötőiben ugyanakkor az idén a vitorlás kishajók területfoglalása alapján számított – az április 1. és november 30. közti nyitvatartási időre érvényes – bérletárak 90 ezer forintnál kezdődnek. Ezt egészítik ki az egyéb kikötői díjak. Aki viszont a kikötőhely szélessége alapján vált éves bérletet, a kikötői díjakkal együtt 98 ezer, illetve 1,015 millió forint közötti összeget hagy a BH pénztárnál.

Népszerűbb az északi part

Szoják Balázs, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára lapunknak arról beszélt: az általában 60–80 százalékos kihasználtság mellett működő kikötőkben többféle rendszer szerint fizetnek a hajósok a kikötőhelyért, parti tárolásért és a több szolgáltatásért. A tapasztalatok szerint a régi kikötőkben általában több a vitorlás, mint az új helyeken, de a különféle kedvezmények miatt egyáltalán nem biztos, hogy a tradicionális üzemeltetők bevétele a nagyobb. A főtitkár szerint a vitorlázás sokat fejlődött a Balatonon: hajósból, hajóból egyaránt több van mint másfél évtizede, és számos új kikötő is létesült. A legnépszerűbbek a Csopak–Balatonfüred–Tihany közti partszakasz kikötői. De a hajósok kedvelik a Balatonkenese, Balatonfűzfő, Balatonlelle, Szemes és Fonyód térségében működő kikötőket is. Emellett ma már Keszthely környékén is sok a vitorlás. A szövetség felmérései szerint a Balaton a belföldi hajósoké: tíz vitorlás közül átlagosan egy a külföldi, vagy a külföldiek által irányított jármű. Hely és lehetőség azonban van még bőven. A magyar tenger a becslések szerint akár 12–15 ezer hajót is elbírna.

Vitorlásverseny a Balatonon – Férne még hajó a magyar tengerre
Vitorlásverseny a Balatonon – Férne még hajó a magyar tengerre
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.