Csendes nap a tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 173,37 pontos, 0,77 százalékos emelkedéssel, 22 681,39 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma alacsony volt, 9,6 milliárd forint értékben születtek üzletek, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Átlag alatti forgalomban enyhén emelkedett a BUX csütörtökön – mondta Rózsa Balázs, az OTP Bank tőzsdei műveletek osztályának vezetője. Hozzátette, hogy a blue chip papírok áremelkedése az egy százalékot sem érte el.

A szakember szerint elsősorban a nemzetközi piacok mozgására érdemes figyelni. A tőzsdemutatók jelenleg annak a sávnak a tetején vannak, amelyben az utóbbi időszakban mozogtak. Amennyiben innen fölfelé történik kitörés, úgy további emelkedés jöhet a részvénypiacokon. Rózsa szerint azonban kevés esély van arra, hogy a kitörésre a nyári uborkaszezonban kerüljön sor. Valószínűbb, hogy az utóbbi hét nap emelkedése után egy néhány napos csökkenő időszak következik, azaz folytatódik a sávkereskedés.

A Mol 175 forinttal, 0,88 százalékkal 20 175 forintra erősödött, 733,1 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,75 százalékkal 5350 forintra nőtt, forgalmuk 6,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,59 százalékkal 686 forintra emelkedett, forgalma 490 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 370 forinttal, 0,83 százalékkal 45 020 forintra nőtt, a részvények forgalma 939,2 millió forintot ért el. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.