Röviden

Vizsgálná az energia fogyasztói árát a GVH

Ágazati elővizsgálatot fontolgat a Gazdasági Versenyhivatal arról, hogy miért magas az energia kiskereskedelmi árrése –mondta el Polony Gergely, a GVH munkatársa. Egy tévéadásban a szakértő azt mondta: „még nem tudjuk, hogy miért magas az árrés, lehet, hogy a szabályozásból adódó piaci kockázatok miatt. Arról nincs információnk, hogy az ok versenykorlátozó magatartás lenne” – fogalmazott. (MTI)

Kiszáll az MKB Bankból az osztrák BAWAG

Eladja az osztrák BAWAG a magyar MKB Bank Zrt.-ben (MKB) meglévő közel 10 százalékos tulajdonrészét. Az APA osztrák hírügynökség jelentése szerint az MKB-részesedés értékesítését az Európai Bizottság írta elő a BAWAG számára, az osztrák állami támogatás fejében. A bécsi kormány tavaly 550 millió eurós tőkeinjekcióval és 400 millió eurós kezességvállalással segítette meg a bankot, amely 2008-ban közel 500 millió euró, 2009-ben pedig 22 millió euró veszteséget szenvedett el. (MTI)

Hatvanezerrel többen a BISZ feketelistáján

A BISZ Központi Hitelinformációs Zrt. lakossági feketelistáján június végén 852 754 személyt tartottak nyilván, azaz 8 százalékkal (63 874 fővel) többet, mint 2009 decemberében. Március végéhez képest 3,3 százalékkal (27 347 fővel) emelkedett a feketelistások száma, ami kisebb dinamikát mutat, mint az első negyedévi 4,6 százalékos (36 527 fős) növekedés. A fennálló és lezárt hitelmulasztások, valamint bankkártya-visszaélések együttes száma június végén megközelítette az 1,562 milliót, 4,8 százalékkal (71 576 darabbal) emelkedett március végéhez képest, míg 2009 végéhez képest 11,6 százalékkal (közel 163 ezerrel). (MTI)

Amerikába szállít aszút a Tokaj Kereskedőház

A Tokaj Kereskedőház Zrt. a héten kezdi exportálni a tengerentúlra 3 puttonyos aszúját, a cég borai ezzel együtt már 24 országban kaphatóak – közölte Kiss István, a társaság vezérigazgatója. Az idén 250 ezer palack 2001-es évjáratú, díszdobozos aszút szállítanak az Egyesült Államokba, a Costco-üzletlánc megrendelésére. A válság ellenére dinamikusan nő az állami tulajdonú cég exportja, az évente átlagosan értékesített 7 millió palack borból 3 millió jut külpiacra, ebből 2,5 millió a kelet-európai országokba. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.