Pénzből készült brikettel fűthet a győztes

A Magyar Nemzeti Bank immár harmadik éve ajánlja fel jótékony célra a forgalomban elhasználódott bankjegyek megsemmisítése során keletkező bankjegybriketteket.

Magas fűtőértéküknek köszönhetően a tömörített pénzkötegek nagy segítséget jelenthetnek a pályázatotmegnyerő szervezetek számára. A jegybank évente 50-70 tonna megrongálódott, elhasználódott bankjegyet von ki a forgalomból. Ezek megsemmisítési eljárása során tömör, tégla alakú brikettek készülnek, melyek a barnaszénéhez hasonló fűtőértékkel rendelkeznek, így a környezetvédelmi és biztonsági előírások betartásával vegyes tüzelésű kazánnal elégethetők. Az immár hagyományosnak nevezhető pályázat célja, hogy lehetőséget adjon a jótékonysági, illetve nonprofit társadalmi szervezeteknek és alapítványoknak fűtési költségeik nagymértékű csökkentésére, ugyanis a bankjegybrikettek alkalmazásával kiválthatják az igen költséges fa vagy szén fűtőanyagot.

A Magyar Nemzeti Bank a közhasznú és kiemelkedően közhasznú szervezetek számára pályázatot ír ki ezen bankjegybrikettek térítésmentes, fűtési célú hasznosítására. A pályázatra 2010. augusztus 27-ig lehet jelentkezni; a brikettek ingyenes szállítása előreláthatólag szeptember második felében kezdődik el. A részletes pályázati kiírás a www.mnb.hu honlapon a Lakosság / Pályázat karitatív szervezeteknek menüpontban olvasható. A Magyar Nemzeti Bank 2008-ban és 2009-ben meghirdetett, a brikettek jótékony célra történő hasznosításáról szóló pályázatát igen nagy érdeklődés övezte. A tavaly benyújtott pályázatok közül kikerült három nyertes közhasznú szervezet a csurgói kistérségben működő Megoldás Alapítvány, a Segítő Kezek Idősek Otthona Gyulai Alapítványa, valamint a Miskolci Autista Alapítvány volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.