Mentorálás „rendelhető”

Az idén ősszel immár harmadik alkalommal hirdeti meg a Heineken Hungária Zrt. a jótékonysági programját, hogy a gyárainak is otthont adó Sopron és Martfű olyan civil kezdeményezéseit segítsék, amelyek pénz hiányában csak tervek maradtak volna.

A söróriás magyar cégének vállalati kapcsolatok és kommunikációs menedzsere, Kiss Éva lapunknak elmondta, a vállalat még azzal sem kívánja a közösség akaratát csorbítani, hogy maga döntsön az adományért pályázók között. Elhangzott az is, hogy mindkét városban változatlan feltételekkel hirdetik meg a programot. Tavaly városonként három-három alapítvány, egyesület versengett a felajánlásért.

Fúvószenekar és tűzoltás

Sopronban 2009-ben a Városi Fúvószenekar Alapítvány, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Soproni Csoportja és a Rösch Frigyes Sopron Város Tűzvédelméért Alapítvány szállt versenybe a támogató szavazatokért. A városlakók a program weboldalán voksolhattak, dönthettek arról, hogy melyik alapítvány jusson hozzá a felajánlott kétmillió forinthoz, melyik megfogalmazott cél valósulhasson meg. Martfűn tavaly a Jóreménység Klub Egyesület; a Jó Szó Alapítvány és a Diakónia Alapítvány versengett az egymillió forintos felajánlásért.

Szavaz a lakosság

Sopron és Marfű lakói egy hónapon keresztül szavazhattak a program weboldalán arra, hogy melyik pályázó által meghatározott cél valósuljon meg. A programot élénk érdeklődés kísérte, ezt bizonyítja a weboldalon öszszegyűlt több mint negyvenezer szavazat is. Végül Sopronban szoros versengésben a Rösch Frigyes Sopron Város Tűzvédelméért Alapítványnak, Martfűn pedig a Jó Reménység Klub Egyesületnek sikerült összegyűjtenie a legtöbb voksot, így ők nyerték el a két-, illetve egymillió forintos támogatást.

Az 1994-ben alakult Rösch Frigyes Sopron Város Tűzvédelméért Alapítvány fő profiljának megfelelően a városi tűzoltókat segíti. Eddig új gépjárműfecskendőt, ügyintézői autót, számítástechnikai eszközt, védősisakot, hordozható füstelszívó berendezést sikerült a tűzoltóknak szerezniük. Tavaly a hivatásos önkormányzati tűzoltósággal egyeztetve speciális tűzvédelmi kesztyűk beszerzése mellett döntöttek. Az elnyert támogatásból minden tűzoltó kaphatott egy pár tűzvédelmi kesztyűt a tűzesetekhez, és egy másik pár speciális védőkesztyűt a műszaki mentésekhez. – Mivel eddig egyáltalán nem volt ilyen felszerelésünk, az új eszközökkel még hatékonyabban, még nagyobb biztonsággal tudjuk ellátni feladatainkat – mondta Csuka Zsolt városi tűzoltóparancsnok, amikor az alapítvány képviselőjétől és Diós László HR-igazgatótól átvette a 144 soproni tűzoltó számára vásárolt új kesztyűt.

A Jó Reménység Klubja

A Jó Reménység Klub Egyesület márciusban szervezett a martfűiek számára egészségügyi szűrővizsgálatokat olyan szakterületeken, amelyek esetében nem biztosított a városban az ingyenes szakellátás. Az egyesület elsősorban a rák- és más krónikus betegséggel, a rákbetegekkel kapcsolatos széles körű szemléletformálás, e betegség leküzdése, a rákbetegek életminősége javítása érdekében tevékenykedik. Céljaik között szerepel az emberi környezet alakítása és védelme az egészség megőrzése, a betegségek megelőzése érdekében. Éppen ezért a betegségek időben történő felfedezése érdekében a széles körű tájékoztatást, a szűrővizsgálatok kezdeményezését, szervezését feladatuknak tekintik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.