Gazdaságserkentő gyógyszeripari beruházás

Hatvanötmillió eurós beruházással csomagolóközpontot létesít a Komáromban a Mylan. A gyógyszergyártó négyszáz új munkahelyet hoz létre.

A magyar piacra újonnan belépő, a világ egyik vezető gyógyszergyártó vállalata alapos mérlegelés után úgy döntött, új csomagolóüzemét a komáromi ipari parkba telepíti, ezzel 400 új munkahelyet teremt a térségben – jelentette be Becsey Zsolt, a Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdaságért felelős államtitkára és Rajiv Malik, a Mylan ügyvezető igazgatója. Az államtitkár elmondta: az állam befektetésösztönző támogatása nem haladja meg a 65 millió eurós beruházás értékének tíz százalékát, ami munkavállalónként nagyjából hárommillió forintot jelent, de hozzájárul az infrastruktúra kiépítéséhez is, emellett a szükséges hatósági ügyintézés gyorsításával járul hozzá a beruházáshoz. A Mylan tízezer négyzetméteres üzemcsarnokot vásárolt Komáromban, amelyet a vállalat gyártóegységeiből érkező gyógyszerek csomagolására alkalmas központtá alakítanak.

A társaság többször is ígéretet tett arra, hogy a magyarországi és főleg Komárom környéki munkavállalók prioritást élveznek majd, de ez nem jelenti azt, hogy a határ túloldaláról érkező magyar vagy szlovák nemzetiségű munkakeresőket elutasítanák, hisz a Kárpát-medence gazdaságának fellendítése uniós célkitűzés is egyben. Az államtitkár kiemelte, hogy a beruházás több munkahelyteremtésnél, mert az ország és a térség versenyképességét fokozza, és bizonyítja, hogy képesek vagyunk ilyen területen is logisztikai központtá válni. Becsey Zsolt reményét fejezte ki, hogy idővel a Mylan kutatás-fejlesztési részleget is telepít Magyarországra.

Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete szerint Magyarország vonzó a befektetők számára, köszönhetően infrastruktúrájának, földrajzi sajátosságainak, és nem utolsósorban képzett és motivált munkaerőnek. Komárom városa is arra számít, hogy a Mylant más világszínvonalú cégek követik. A város MSZP-s polgármestere, Zlatykó János úgy fogalmazott: sokat áldoztak annak érdekében, hogy az ipari park vonzó befektetői környezetet jelentsen, és ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Mylan választása Komáromra esett.

A Komáromhoz tartozó egykori lőtér 1998-ban kapta meg az ipari park címet. Az önkormányzat ekkor még jelentős adóssággal rendelkezett, ennek ellenére költöttek rá. Az erőfeszítés nem volt hiábavaló: a betelepülő cégek adójából a város mára minden adósságától megszabadult. 1999-ben a Nokia volt az első fecske, s a cég jelentős beszállítói kört is vonzott. A térségben a munkanélküliség ezt követően három százalékra csökkent volt. A válság miatt most ez a mutató 5,5 százalék, ezt ellensúlyozza a Mylan csomagolóüzeme.

Utcanévtáblába foglalták a Mylan nevét Komáromban
Utcanévtáblába foglalták a Mylan nevét Komáromban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.