Röviden

Sokba került Svájcnak a frank erősítése

A svájci központi bank (SNB) 14 milliárd frank árfolyamveszteséget szenvedett el az első fél évben a frank túlzott felértékelődésének megakadályozásáért folytatott beavatkozásokban. Az SNB az első fél évet 4 milliárd frank mínusszal zárta. A frank védelmében kezdett devizapiaci intervenció során 104,9 milliárd eurót vásároltak, az ebből fakadó veszteséget viszont részben ellensúlyozta a más devizákkal, például a japán jennel elért nyereség, és az arany drágulása, ami felértékelte az SNB aranykészletét. (MTI)

 

Kína is építhet modern atomerőművet

Kínai kutatók sikeresen tesztelték az ország első negyedik generációs nukleáris reaktorát – közölte a projekt vezetője. A kínai kísérleti gyorsreaktorral folytatott kísérletek (CEFR) sikeres kezdetével Kína lett a világ nyolcadik állama, amely rendelkezik ezzel a technológiával. Kína 11 atomerőművének mindegyike második generációs technológiára alapul. (MTI)

A szakszervezetekkel már egyeztet a Tesco

A pótlékfizetésről egyeztetett a Tesco-Globál Áruházak Zrt. és a cégnél működő Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ). Bubenkó Csaba, az érdekképviselet elnöke azt mondta: a Tesco együtt fog működni velük a pótlékfizetési ügy kivizsgálásában. (MTI)

Mezőgazdasági szoftver készül uniós pénzből

Mezőgazdasági vállalkozások számára fejleszt uniós támogatással integrált informatikai rendszert a Humansoft Kft. Az uniós szinten is ritka szoftver prototípusa 2012-re készül el – mondta Tóth Béla ügyvezető igazgató. A cég a 430 millió forintos fejlesztéshez 278 millió forint támogatást nyert el. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.