Eredetvédettségtől nem fogy jobban a kolbász
Az elmúlt egy évben több magyar élelmiszer-ipari termék, így a Herz szalámi, valamint a gyulai és a csabai kolbász is uniós földrajzi eredetvédettséget kapott. E szerint csupán egyetlen helyszínen lehet őket készíteni. A budapesti szalámi számára egyelőre még nem adatott meg a cím után a „kifutás” lehetősége, épp akkor indult felszámolás a gyár ellen, amikor elnyerték az elismerést. Azóta a vállalat a Csányi Sándor OTP-vezér agrárportfólióját tömörítő Bonafarm Zrt.-hez került, új termékeket az új tulajdonos viszont korábban csupán őszre ígért. Hasonló elismerést kapott a Pick szalámi (ami ugyancsak a Bonafarmhoz köthető), de a szegedi büszkeséggel kapcsolatban az eredetvédettségi címről, annak lehetséges előnyeiről eddig nem sokat lehetett, lehet hallani – nem véletlenül.
– Az eredetvédettség megszerzése érezhető, kézzelfogható keresletélénkülést nem hozott – mondta lapunknak Kovács László, a társaság vezérigazgatója. Ennek egyik lehetséges oka volt, hogy a Pick már ezt megelőzően is ismert márkanév volt az Európai Unió egyes piacain. Az elismerés leginkább azt erősítette a fogyasztókban, hogy egy jó, megbízható márkával van dolguk. Az, hogy a Pick fejlődést tudott elérni, elsősorban a 2005-ben elindított offenzív piacszerzési munkának köszönhető – vélekedett a vezérigazgató. Ezzel egybeesett az uniós eredetvédettség megszerzése, ami segítette ezt a munkát, de azért az eredmények nem ezen múltak – tette hozzá. Már csak azért is így gondolja, mert leginkább Ázsiában sikerült új vevőket találni, ott pedig egy ilyen uniós címnek kicsi a jelentősége. Ez az elismerés leginkább erkölcsi díj, presztízsértéke van – vélekedett.
De akkor mire is a nagy munka, mert az EU földrajzi eredetvédettsége alá kerülni igencsak hosszú folyamat egy vállalat, vállalkozás számára. – Önmagában nem is a ráfordítandó összeg az, ami drámai terhet jelenthet – nyilatkozta a lapunknak Dékány Ferenc, a Gyulai Húskombinát korábbi termelési és kereskedelmi, valamint az időközben a szlovák hátterű Penta-csoport részévé vált Csaba Hús Kft. egykori üzemigazgatója, aki lényegében elindította és koordinálta a gyulai és a csabai kolbász eredetvédettségi eljárását. Véleménye szerint az eljárások és az időközben végrehajtott vizsgálatok, elkészített termékleírások mintegy 4-6 millió forintot emésztettek fel a két vállalattól külön-külön. A rendkívül hosszúra nyúlt eljárás az, ami megfizethetetlen és türelmet igényel – fogalmazott.
Acsabaiésgyulaikolbászesetében az előkészítések még jócskán a csatlakozás előtt, 2001-ben indultak meg– mondta. Az akkor kidolgozott és a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) által elvárt termékleírást még 2001-ben be is adták, s azokat az agrártárca mellett a Szabadalmi Hivatal 2002-ben jóváhagyta. Ezek alapján került nemzeti oltalom alá a két termék. A 2004-es uniós csatlakozást követően a szakminisztérium már összesen 11 terméknek kívánt uniós földrajzi eredetvédettséget szerezni. A gyulai és a csabai esetében azonban némi gondot jelentett, hogy a két „szomszéd vár” nem nagyon találta a közös nevezőt, hogy melyik kolbásznak melyik helyszínt engedélyezzék, mint termelési terület. Az uniós csatlakozás után a FVM októberig adott időt a két vállalat, a Gyulai Húskombinát és a Csaba Hús számára, hogy megegyezzenek. Némi huzavona után abban állapodtak meg, hogy a Gyula és Békéscsaba közigazgatási határain belül mindkét fajta, azaz a csabai vastag és a gyulai vékony pároskolbászt is el lehet készíteni. A Szabadalmi Hivatal ezt a egyezséget azonnal jóvá is hagyta, így 2004 decemberében Brüsszelben bejelentették az igényt az eredetvédettségre.
2006-ig viszont semmilyen előrelépés nem történt. Ekkor európai parlamenti képviselők közbenjárására elővették a „történetet”, amely mellé Brüsszelből szakvéleményt –lényegében indoklást – kértek. Bár az unió alapszabálya szerint ilyen esetekben egy éven belül dönteni kellene, ám 2008 elején még mindig csak újabb kérdések érkeztek a két termékkel kapcsolatban, s végül csupán tavaly év végén hagyták jóvá a címet. Ekkor a tagállamoknak további 6 hónapos felszólalásai időszakot biztosítanak, ám végül nem érkezett ellenvetés, így a közel tízéves előkészítés után július elején a gyulai és a csabai kolbász esetében is hatályba lépett az eredetvédettség.
– Immár az a kérdés, hogy a vállalatok mit tudnak kezdeni ezzel a címmel – hívta fel a figyelmet Fórián Zoltán, a Agrár Európa Kft. agrár- és élelmiszer-ipari elemzője. Az eredetvédettség megszerzéséért azért küzdenek a vállalatok, mert ez egy komoly lehetőség a márka nemzetközi fejlesztésére. Ez azonban attól függ, hogy az adott cég mekkora marketing- és reklámerőt képes a termék mögé állítani. Megítélése szerint nem is annyira a belföldi, sokkal inkább a külföldi piacon van ennek jelentősége, és a lehetőségek ott nagyobbak. Aki ugyanis itthon is vett eddig ilyen kolbászt vagy szalámit, az pusztán az elismeréstől nem fog többet vásárolni, aki meg nem szimpatizált ezekkel a termékekkel, azt ez az elismerés sem győzi meg. Hasonlóan vélekedett Márai Géza, a Gödöllői Szent István Egyetem docense, aki a két említett kolbász esetében a Brüsszel által kért szakvéleményt készítette. – Alapvetően hatalmas marketinglehetőségek rejlenek a címben, ám ezt csak egy felépített reklámstratégiával lehet „aprópénzre váltani”. Az a kérdés, hogy ezek a vállalatok annyira tőkeerőseke, hogy a szükséges forrásokat egy ilyen folyamat mögé tudják-e rakni.
Emellett azért a cím elnyerése már most komoly eredményeket is jelent. Európa két legnagyobb élelmiszer-ipari kiállításán, a kölni ANUGA és a párizsi SIAL esetében, a minőségi, már-már exkluzív terméket gyártók sorába gyakorlatilag csak ezzel a védjeggyel lehet bekerülni. Úgymond kimondatlan szabályként él körükben: csak ennek birtokában fogadják be az ide törekvőket. –Ez a cím belépő az európai élelmiszergyártók felső kategóriájába – fogalmazott az egyetem docense. Csak emiatt azonban az árbevétel aligha ugrik meg. Lényegében erről számolt be a két vállalat vezetője is. Ruck János, a Gyulai Húskombinát és Szatmári Erzsébet, a Debreceni Csoport Húsipari Kft. békéscsabai üzemének igazgatója egyaránt úgy látja, csupán az eredetvédettségből fakadóan naivitás lenne nagy forgalomnövekedést várni. – Ebben szerepe van annak is, hogy maga a cím sem kap az uniótól elég promóciót – mondta Ruck János. Ezt leginkább a vállalatoknak, „mikro”-szinten kell megoldaniuk. Széles körben való terjesztése azonban hatalmas összegeket emésztene fel. Mindketten megjegyezték: most zajlik annak a stratégiának a kidolgozása, hogy hogyan is lehetne ebből pénzt is, nem „csupán” presztízsgyőzelmet elérni. – A védettség birtokában azonban legalább a belföldi és a külföldi hamisítók ellen hatékonyan lehet fellépni, s ezeknek a termékeknek a kiszűrése is növeli az eredetiek forgalomképességét – fogalmazott Ruck János. – Vagyis hiába az egyes esetekben rémisztően hosszúra nyúló folyamat, ha a földrajzi eredetvédettséget megszerző vállalat nem képes jelentékeny anyagi forrásokat áldozni a termék promóciójára, akkor bizony önmagában az elismerés sem lesz a vállalkozás „aranytojást tojó tyúkja” – mondta Fórián Zoltán. Enélkül alighanem csak az erkölcsi dicsőség marad.
A britek nem törődnek a származással
A szigetország vásárlóit érezhetően kevésbé foglalkoztatja, hogy kedvelt szalámijuk, kolbászuk Szegedről vagy Gyuláról érkezik. Sokkal mérvadóbb, hogy az ízekre, az áru színvonalára vonatkozó elvárásaik teljesüljenek. Ha egyáltalán vannak olyan termékek, melyeket földrajzilag el tudnak helyezni, az a pármai sonka vagy a Champagne-ban termelt pezsgő. Ezeket azonban sokkal régebben és nagyobb erőkkel reklámozzák, mint a gyulait vagy a csabait.
Ugyanakkor a kereskedők értékelik, pozitív fejleménynek tartják, hogy az Európai Unió egyre több árucikket helyez eredetvédelem alá. A gyulai, a csabai és a Pick-család tagjait egyébként nem érdemes keresni a „mezei” szupermarketekben, inkább a delikáteszboltok és luxusáruházak, mint a Harrods és a Selfridges élelmiszerosztályai, elégítik ki velük osztrák, német, esetleg lengyel, illetve a Nagy-Britanniában élő magyar közösség tagjainak igényeit.
Olyan vásárlóközönségről van szó, amelyik hajlandó a márkanévre pénzt is áldozni. Annak ellenére, hogy a Pizza Express menedzsmentje nem teszi ki feltétlenül az étlapra, köztudott, hogy a „pepperoni” pizzán sorakozó kolbászkarikákat Gyuláról szerzik be. Nagyon régen történtek kísérletek a termék kiváltására más, olcsóbb külföldi kolbásszal, de a vendégek visszakövetelték a magyar termék különleges, egyedi ízét. Ezzel együtt azonban az a tapasztalat, hogy az eredetvédelem nemes, szép és jó kezdeményezés, de legalábbis Nagy-Britanniában marketingszempontból még nem sokat számít. (R. H. V.)
