A flamand kerítést sem kolbászból fonják
A magyar kormány a családi gazdaságok erősítésével képzeli el a vidék, az agrárium fejlesztését. Részben ezt a cél szolgálja a Nemzeti Földalapról szóló törvény megalkotása és a termőföldről szóló jogszabálymódosítása, az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban rendelkezésre álló források átcsoportosítása, illetve a házilag előállított termékekre vonatkozó előírások lazítása is. Megnéztük, hogyan fest Európa szívében, az unió szervezeteinek otthont adó Belgiumban egy családi gazdaság, ahol a farmon megtermelt gyümölcsöket, illetve az azokból előállított termékeket saját kis boltjukban árulják.
– Átlagos farmra viszem el – mondja Phil Newton, az európai növényvédőszer-gyártók brüsszeli lobbiszervezetének (ECPA) tudományos munkatársa, nehogy azt higgyem, valamiféle mintagazdaságba igyekszünk. S a helyszínen kétségeimet eloszlatja Charles de Schaetzen is, a helyi farmokat tanácsokkal támogató kutatóintézet szakértője, aki úgy tudja, kilencszáz hasonló gyümölcsös próbál megélni Flandriában. Ám a tulajdonos felkészülten várja a néhány brüsszeli újságírót, szóróanyagokkal, az alma- és körtefasorok között kihelyezett magyarázó ábrákkal. Lehet, hogy ez minden átlagos farmon így van e régióban. De nem is ez a lényeg. Ann De Ryck, aki három gyermek anyja, családtagjaival és munkatársaival együtt kétségkívül sokat dolgozik. Mikor megérkezünk, angolul üdvözöl, fel sem merül benne, hogy a látogatónak beszélnie kellene hollandul.
A tízhektáros gazdaságot még a nagypapa alapította, aki állattenyésztéssel is foglalkozott. Az állatok azóta eltűntek, még kutyát és macskát sem látni a kert bejáratától nem meszsze lévő hatalmas udvarházban, ahol Ann De Ryck lakik a családjával, illetve anyjával, akinek külön lakrészt alakított ki.De itt van a bolt is, ahol a termés 30-40 százalékát maga értékesíti, s ahova a környékbeli farmerek is szállítanak ezt-azt. A Torenhof-farmon, amely a fővárostól nem is oly messze lévő flamand Brussegemben található, csak almát és körtét termesztenek, előbbiből tíz-, utóbbiból ötfélét. De „integrált” módszerrel. Pontosabban az integrált kártevőkezelési (IPM-) technológiát alkalmazva. – Az elnevezés azonban félrevezető – mondja Luc Peeters, az európai mezőgazdasági szövetkezeteket tömörítő Copa-Cogeca szakembere. Nemcsak a kártevők elleni különleges küzdelemről van szó ugyanis, hanem a talaj tápértékének karbantartásáról. –A lényeg az, hogy ez a módszer nem zár ki semmit sem – jegyzi meg Phil Newton. Vagyis a permetezéstől a biológiai egyensúly fenntartásán át az időjárás pontos előrejelzéséig minden eszközt bevet. Nem úgy, mint az organikus termesztés, amely bizonyos beavatkozási módokat eleve kizár.
A lényeg tömören: az egymáshoz viszonylag közel ültetett gyümölcsfákat méretre metszik, mert pontosan tudják, hány gyümölcs érhet megfelelő piaci minőségre. Nem is hagyják a fákat túlburjánzani, ezért többségük a földről szüretelhető, nem kell létrára állni, ami fölösleges, időrabló tevékenység. Túl sok idénymunkásra sincs szükség, a legnagyobb dologidőben húszanharmincan dolgoznak itt. Minthogy Flandriában csak tökéletesnek látszó gyümölcsöt lehet eladni, a farmon kisebb időjárási központ is működik, amely méri a levegő páratartalmát, s ennek függvényében avatkoznak közbe. A fákon megtelepedő jó és rossz rovarok egyensúlyát is figyelik, nagyítóval vizsgálják az ágakat és leveleket. Ha többségbe kerül a kártevő, akkor vagy permetezni kell, vagy a kártevőket fogyasztó rovaroknak a számát növelik. A sorok között hagyott, például a katicákat vonzó fűszernövények illatában is bíznak ilyenkor. Ám Luc Peeters hozzáteszi: a gazdákat segítő tudományos hálózat állandó kapcsolatot tart, ha kell SMS-ben értesíti a farmereket, hogy figyelem, elektronikus levél érkezett, amely a szükséges beavatkozás elvégzésére ad tanácsot, például gyors időjárásváltozás esetén.
Flandriában az a szokás, hogy a gazdák semmit sem kapnak „ingyen”. Ezért a szolgáltatásért is fizetnek, meg azért is, hogy egy másik mezőgazdasági szervezet igazolja, hogy az IPM szerint folyik a gazdálkodás. Az EU a közös agrárpolitikán belül a gyümölcs- és zöldségágazatra külön szabályozást vezetett be, ez része volt a 2008 során megejtett, úgynevezett állapotfelmérésnek is. Az európai gazdák ugyan jogosultak közvetlen támogatásra, de az EU a termelői szervezetek összefogását szorgalmazza. Flandriában előreszaladtak (Belgiumban a mezőgazdasági támogatás szervezése a régiók feladata), mert itt eleve csak a szövetkezetek kapnak pénzt, s az értékesítés után osztják tovább a jövedelmet.
Panaszkodni erre nem panaszkodik Ann De Ryck, arra viszont igen, hogy sokszor változnak az előírások. Sőt, az uniós tagállamok finom protekcionizmussal is próbálják saját termelőiket védeni, például gyakorta módosítják a nemzeti előírásokat a gyümölcsökön mérhető permetezőszer-maradvány mennyiségét illetően. S ezt még megtoldja Charles de Schaetzen azzal is, hogy mára annyi papírt kell gyártaniuk a farmereknek, hogy sokan emiatt adják fel a gazdálkodást. Erre egyelőre nem gondol a családi gazdaságra büszke Ann De Ryck, ám érdeklődéssel várja, hogyan szervezik a közös agrárpolitikát 2013-tól, s mit találnak ki „fönn” Brüszszelben.
Leverik az árat a kereskedők
A Copa-Cogeca egy uniós szabály módosítása nyomán a minap felhívta a figyelmet arra, hogy a zöldség-gyümölcs ágazatban működő termelői szervezetek részesedése a kiskereskedelmi árból tíz év alatt 31-ről 24 százalékra csökkent, mert egyre kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülnek a feldolgozókkal és a szupermarketekkel szemben. Az érdekvédelmi szervezet elnöke, Paolo Bruni jelezte: ha az EU-nak fontos a feldolgozottélelmiszer-ellátás biztonsága, akkor kétséges, jó ötlet-e a feldolgozás első szakaszát – amelyben a termelői szervezetek maguk is részt vesznek – kivenni a támogatások köréből.
