Jövő héten kijön a fehér könyv

Egyelőre nem fedi fel minden lapját a kormány: hivatalosan nem tájékoztatnak arról, mely infokommunikációs állami megrendelésekről tudják, vagy gyanítják, hogy azok a korrupció számlájára írhatók, s amiről a minap beszélt Fellegi Tamás fejlesztési miniszter.Lapunknak azonban korábban Nyitrai Zsolt infokommunikációs államtitkár nyilatkozta, hogy e megrendelések során a felelőtlen gazdálkodás és a technológia helytelen megválasztása igen gyakori volt.

A hibákat, visszaéléseket és elszalasztott lehetőségeket számba vevő fehér könyvet ugyanakkor információink szerint már a jövő héten nyilvánosságra hozza a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

A lapunk által megkérdezett szakértők legtöbbje úgy vélekedik, az államreform operatív program keretében létrejött megrendeléseket érdemes vizsgálni. Ezekről a korábbi infokommunikációs államtitkárság honlapján azt írták, hogy a stratégiai fontosságú fejlesztési, beruházási elképzelésekről a kormány nem pályázatok útján, hanem egyedileg dönt. Ezekre kizárólag a regionális fejlesztési tanácsok, miniszteri jóváhagyással a szaktárcák, valamint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) tehettek javaslatot. Ez a korábbi vezetés szerint garancia volt arra, hogy valóban csak a kiemelt jelentőségű és központi döntést igénylő fejlesztések kapjanak támogatást.

Nyitrai Zsolt korábbi nyilatkozatai szerint a fejlesztések sokszor szakmailag is hibásak voltak, ennek betudhatóan az államigazgatásban olyan információtechnológiai fejlesztések valósultak meg, melyek egymással nem tudtak kommunikálni, így nem érték el eredeti céljaikat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.