Az MFB nem megszáll, hanem átvilágít

A Magyar Fejlesztési Bank nem rohanja meg kommandósként a felügyelete alá tartozó állami cégeket, hanem az átadás-átvétel keretében előzetes bejelentés után átvilágítja azokat –mondta lapunknak Nyiri János, a bank kommunikációs vezetője. Ennek keretében eddig több mint 80 igazgatósági tagságot szüntettek meg. A felelősségre vonás később jön.

Tegnap az ITD Hungaryt, a Mezőhegyesi Állami Ménes Kft.-t, a Bábolna NemzetiMénes Kft.-t és a felügyelete alá tartozó több mint egy tucat erdőgazdaságot lepték el a Magyar Fejlesztési Bank emberei. A főként informatikusokból és jogászokból álló – a sajtóban MFB-kommandósoknak titulált – szakértők a bank kommunikációs vezetője szerint nem megszállták a társaságokat, hanem a tulajdonosi jogokat gyakorolva, a törvényeknek megfele lve, magukat előre bejelentve, az átadásátvétel keretében átvilágították a vállalkozásokat.

Lóistálló a bábolnai ménesbirtokon – Mindent megvizsgáltak
Lóistálló a bábolnai ménesbirtokon – Mindent megvizsgáltak

Ahogyan tették ezt a többi között az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-nél, a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt.-nél, a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a Magyar Turizmus Zrt.-nél, a MAG Zrt.-nél, vagy éppen a Magyar Követeléskezelő Zrt.-nél is.

Arra a kérdésünkre, hogy akkor az elmúlt időszakban miért szóltak arról a hírek, miszerint az MFB rohamosztagai meglepetésszerűen lecsaptak a vállalatokra, és a munkatársakat megfosztva a kommunikációs lehetőségektől, vezetőket távolítottak el, Nyiri János azt válaszolta, ezek az állítások nem felelnek meg a valóságnak. Hozzátette, a cégek menedzsmentjét értesítették az MFB érkezéséről.

Ez persze nem jelenti azt – ismerte el kérdésünkre –, hogy erről az összes munkatárs is tudott, s ők ennek hiányában érezhették úgy, hogy megszállják őket. – Igaz – mondta –, hogy bankkártyákat, autókat és mobiltelefonokat kértek vissza, de csak azokat, amelyek az adott társaság tulajdonában voltak. Ráadásul – jegyezte meg – az átvilágítás után mindenki, aki jól dolgozott, a munkájával kapcsolatban nem merült fel kifogás, visszakapja ezeket a tárgyakat.

Mint elmondta, megesett, hogy az egyik állami cég magas beosztású vezetője múlt pénteken nem akarta leadni a szolgálati autóját, mert szombaton azzal akart kirándulni menni. Őt felvilágosították a lehetőségeiről. Olyan vezető is volt, aki zokon vette a vizsgálatot, és személyes támadásnak vélte. – Ehhez joga van – mondta Nyiri János.

Arról, hogy valóban megtiltották-e a cégek munkatársainak, hogy a vizsgálat ideje alatt telefonáljanak, azt mondta, ő nem volt jelen az átvilágításokon, ilyen utasításról nem tud, de szerinte az a minimum, hogy egy cég alkalmazottja nem kürtöli szét a belső, bizalmas információkat. Ettől függetlenül azért volt, akinek ez sikerült.

Azzal kapcsolatban, hogy valóban lefoglalták-e az informatikai rendszereket, Nyiri János úgy nyilatkozott: ma már egy cég adatainak a többsége elektronikus formában létezik, így az irattár kulcsával nem sokra mennének az átvilágítók. Az eszközöket nem lefoglalták, hanem onnan nyerték ki az információkat, azokat, amelyek az adott vállalkozás működésével kapcsolatosak.

– Ha eközben valakinek fel kellett függesztenie a levelezését a Facebookon, azt nem kellene zokon vennie –jegyezte meg. A viccet félretéve a kommunikációs vezető kijelentette, minden, amit tettek, maximálisan megfelel a jogszabályoknak. – Érti – tette hozzá –, hogy sokan aggódnak az állásukért, de többségüknek erre semmi oka.

Ellenben méltán féltette posztját az a 80 igazgatósági tag, akiket múlt péntekig, gyakorlatilag azonnali hatállyal küldtek el az állami cégektől. Az igazgatóságok jogkörét ugyanis mindenhol egyetlen felelős vezető, a vezérigazgató gyakorolja a jövőben.

Ezt az átalakítást az MFB egyébként a kormányprogramban meghatározott hatékony és takarékos működés céljából a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény 247. paragrafusa szerint végezte el. A cégek felügyelőbizottságai is megújultak, a társaságoknál a felügyelőbizottság háromtagú lett, akik a munkájukért nem kapnak tiszteletdíjat.

Az ITD Hungarynél állítólag egy 300 millió forintos tételen megy a vita. Nyiri János szerint előre senkit sem szeretnének befeketíteni, de ha lezárul az összes vizsgálat, és meglesznek az eredmények, az MFB sajtótájékoztatót tart, amelyen részletesen beszámol az összes visszásságról, és arról, hogy történik-e felelősségrevonás.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.