Előrelép génmódosításban az EU

Patthelyzetet akar feloldani az Európai Bizottság,amikor azt javasolja, hogy a tagországok maguk dönthessenek a génmódosított szervezetek termesztéséről. Az aggódó kormányok attól tartanak, új jogosítványuk nem lesz elég erős,s elönthetik az uniót az új termékek.

A Monsanto cég 810-es számú, génmódosított kukoricáját (MON810) még 1998-ban engedélyezték termesztésre Európában. A módosítás miatt a termény ellenáll egyes károkozók támadásának. Azóta csak az Amflora keményítődús burgonya tört utat magának (idén márciusban), de tartalma miatt ezt csak ipari felhasználásra szánják. A termesztésre engedélyezett két fajta mellett összesen tizenhét más termék jelenhet meg az uniós piacon. Az unióban azonban lényegében patthelyzet van: hiába nyilvánít az európai eljárásnak megfelelően egy-egy terméket egészségügyi vagy környezeti szempontból biztonságosnak az élelmiszer-hivatal (EFSA), a tagállamok nem jutnak megegyezésre a szakbizottságban, majd aztán a tanácsban sem.

A biotechnológiai cégek és a globális mezőgazdasági verseny nyomásának hatására az Európai Bizottság új ötlettel állt elő, amelyre lényegében a tagállamoktól kapott felhatalmazást, köztük a genetikailag módosított szervezetek köztermelésbe vonásától és forgalmazásától elzárkózó Magyarországtól is. A lényeg: ha a jogalkotási javaslatot az Európai Parlament elfogadja, akkor új eljárás lépne érvénybe, a tagországok hatáskörébe kerülne át a döntés, területükön engedélyezik-e az unió más országaiban alkalmazott génkezelt termékek felhasználását.

Jelenleg ez nem így van. Minthogy a közvélemény Magyarországon is idegenkedik, a kormány szembeszállt a folyamatokkal, de szerencséjére olyan erős szövetségesekre talált, mint Ausztria, Németország, Franciaország, Görögország és Luxembourg. Környezeti ártalmakra, az EFSA-engedély tudományos megalapozottságával kapcsolatos kétségekre hivatkozva sikerült a MON810 nevű kukorica termesztését tiltani az említett országokban. A burgonya esetében is hasonló eljárást kell kezdeményezni.

Ám mint John Dalli egészségügyi biztos kifejtette, az engedélyezési eljárás érintetlen marad, de még ha az EFSA egészségügyi és környezeti szempontból biztonságosnak is ítél valamely terméket, akkor a tagállamok egyéb gazdasági, erkölcsi, etikai kifogásokkal élhetnek, és maguk dönthetnek, illetve a hagyományos vagy organikus termelésbe befogott mezőgazdasági területük védelmében korlátozhatják a genetikailag módosított szervezetek jelenlétét. Magyar részről is szorgalmaztak egy ilyen változtatást, ám a javasolt új tagállami hatáskört a szakértők gyengének tartják, félnek az új termékek megjelenésétől.

A jövőt illetően azonban csak találgatni lehet. Dalli azt mondta: áll a viták elébe, amelyek reményei szerint a tényeken és a tudományos eredményeken alapulnak majd, nem a félelmeken. Hozzátette: egyelőre nem számít arra, hogy a szakbizottságban és a tanácsban a tagállamok az engedélyezést illetően másként szavaznának. Így viszont fennmaradhat a patthelyzet. A rugalmasabb megközelítés nyomán azonban az ellenállókat esetleg megtörhetik a génkezelt növények előállítását szorgalmazó országok.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.