Az évezred első orosz bankcsődje

Bekövetkezett az első orosz bankcsőd az 1998-as pénzügyi válság óta: a Nemzetközi Ipari Bank (Mezsprombank, angol rövidítéssel IIB) vesztét egy 200 millió eurós, idei lejáratú kötvény okozta, amelynek kifizetésére remény sincsen. Van egy 2013-as beváltású 200 milliós eurókötvénye is, azzal már a névérték 64,5 százalékán kereskedtek kedden – írja a Reuters.

A válság idején a jegybank több mint egymilliárd dollárral segítette ki a legnagyobb harminc orosz hitelintézet közé sorolt IIB-t, ám júniusra elfogyott a türelme, s a tartozás átütemezéséről kezdett tárgyalásokat a magánbankkal. Eredménytelenül, így elkerülhetetlen volt a fizetésképtelenség hivatalos beismerése. Látva a gondokat, a hitelminősítők már júniusban rontottak az IIB besorolásán. A befektetők is hónapok óta tudták, hogy baj van az IIB-vel.

Elemzők szerint a csőd egyértelmű jelzés arra, hogy a válság alatti állami atyáskodás a bankszektorban is véget ért. Egyesek azonban tudni vélik, hogy a Vlagyimir Putyin kormányfővel jó kapcsolatokat ápoló szibériai iparmágnás és felsőházi képviselő IIB-tulajdonos, Szergej Pugacsov kegyvesztetté vált a Kremlben – s így a hatóságok szemében is –, ezért alakulhattak így az események. Pugacsov most magánérdekeltségeinek eladásával igyekszik törleszteni tartozását az állam felé.

Mihail Galkin, a VTB Capital elemzője szerint a legfontosabb, hogy az IIB bedőlése nem vált ki lavinát a bankszektorban, legalábbis erre utaló jelek egyelőre nem látszanak. Közgazdászok sora korábban példaértékűnek nevezte, ahogy a válság idején az orosz jegybank feltőkésítette az arra rászoruló bankokat. Utóbbiak azt megelőzően számolatlanul szórták a kölcsönöket az ügyfeleknek, akik közül sokan nem tudták rendezni tartozásaikat. A Kreml felé dollármilliárdokkal és a kötelező hálával tartozó bankok körében nyugalom honol, csupán a nemzetközi hitelminősítők fanyalognak, miszerint a gazdasági fellendülés eufóriájában arról nem esik szó, hogy a háttérben rossz hitelek mérgezik a levegőt, olyanok, amelyek mögött nincs sem kellő fedezet, sem megfelelő céltartalék, s ez előbb vagy utóbb visszaüthet az egész rendszerre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.