– Azt hiszem, kicsit tényleg ilyen vagyok – válaszolja a fölvetésre. Erre is a szakma nevelte. A laborkísérletek során gyakran előfordul, hogy nem várt események következnek be, és gyorsan el kell dönteni, hogyan tovább. Azt szoktamondani: gyerekek, most már akkora szarban vagyunk, hogy nyugodtnak kell lenni! Amikor az első Orbán-kormány idején helyettes államtitkár volt, akkor is elég gyakran kellett válsághelyzeteket megoldania.

– Ha baj van, csak a józan ész segíthet! – vallja. Hozzáteszi: talán van valami „gyári hibája”, de magyar ember létére nem szeret panaszkodni. Reális célokat kell kitűzni – akkor elégedett lesz az ember.

– El tudja-e laikusoknak magyarázni, mivel foglalkozik?

–Háthogyne–válaszolja.Aki nem tudja elmondani másnak, az nem biztos, hogy saját maga érti, amit csinál. Munkatársaival egy ideje a lézertechnika gyakorlati alkalmazásával –főként mérőműszerek fejlesztésével – foglalkoznak. Azt a műszerüket, amely mérni tudja a földgáz kén-hidrogén-tartalmát, már a napi gyakorlatban használják. Dolgoznak többek közt azon is, hogyan lehet a magaslégköri vízgőz mennyiségét megmérni. Az üvegházhatást a vízgőz erőteljesebben befolyásolja, mint a sokak által legfőbb felelősnek tartott széndioxid, de a vízgőz mennyisége nem emberi ráhatásra változik. Nem lehet modellezni, mi lesz a Föld légkörével néhány év, évtized múlva, ha nem tudják mérni a levegőben lévő víztartalmat. Szabó Gábor sokat foglalkozott a természettudományos oktatás helyzetével. Most azt mondja: az egész magyar közoktatás válságban van. Annyi a különbség, hogy a természettudományok területén az eredmények könnyebben mérhetőek. Az elmúlt három évtizedben egyszerre próbálták modernizálni a tananyagot és csökkenteni az óraszámokat. Az elsajátítandó anyag jóval elvontabb lett – nem veszi figyelembe az életkori sajátosságokat. Ugyanakkor kiszorul az oktatásból a kísérlet, holott egyedül azzal lehetne a gyerekek természetes érdeklődését fenntartani.

Hatan voltak testvérek, hatuknak tizenhét gyermeke született – Szabó Gáboréknak három lánya. Felesége matematika–fizika szakos tanár, nemrég ment nyugdíjba. Gyerekkorában Szabó Gábor leginkább madarász szeretett volna lenni. Vagy ha az nem, hát biológus. Esetleg orvos, mint az édesapja. A fi zikát mindenki másnál könnyebben megértette – ezért gyakran unatkozott, rosszalkodott az órán. Máig szeretett fizikatanára, Horváth Zoltán külön feladatokat adott neki, hogy lekösse. Megtette szertárfelelősnek is – segített összeállítani a kísérleteket, és egyedül is „bütykörészhetett” a szertárban. Később benevezték a fizika tanulmányi versenyre. A megyéből továbbjutott, Csillebércen volt az országos döntő. Az úttörőtábort utálta Szabó Gábor, mégis ott dőlt el a jövője. Foglalkozást tartott ugyanis a gyerekeknek a méltán legendás Öveges József professzor. A fiú nem számított rá, hogy találkozik vele – de akkoriban mindig magánál hordta az egyik könyvét. Odavitte, hogy dedikáltassa.

– Ült az asztalnál a profeszszor úr, rám nézett, mint aki a vesémbe lát, és beírta a könyvbe: vasakarat sikert arat – meséli.

Szabó Gábor kutatóként és oktatóként öt és fél évet töltött Németországban, két és felet az Egyesült Államokban, néhány hónapot Japánban. Ez a szemléletváltás nagyon kellett ahhoz, hogy Magyarországot kívülről is tudja nézni. A houstoni Rice Egyetem az Egyesült Államok egyik legjobb és legdrágábbmagánegyeteme. Egyszer fölállt az óráján egy hallgató, azt mondta, nagyon örül, hogy fölvette ezt a kurzust, de zavarja, hogy túl kevés a házi feladat. A hazai tapasztalatok alapján ez nem tűnt túl életszerűnek. Azon az egyetemen azonban 20 ezer dollár a tandíj, és a hallgatók befektetésnek tekintik a pénzt is, a megszerezhető tudást is.

– Ha ezt egyszer meg tudnám értetni az itthoni hallgatókkal! –tűnődik el a professzor, aki rendes tagja a Magyar Tudományos Akadémiának. Megjegyzem neki, elég ritka, hogy valaki sikeres tudós és jó menedzser legyen egy személyben. Válaszul megemlíti egy angol közgazdásznő könyvét, amelynek címe: Szókratész az igazgatósági teremben. A szerző arra a következtetésre jut, hogy a sikeres vezetéshez tekintély is kell, az akadémiai szférában pedig csak tudományos teljesítménnyel lehet megkérdőjelezhetetlen tekintélyt kivívni. Szabó Gábor a Magyar Innovációs Szövetségnek is elnöke. Úgy tartja, a magyar demokrácia legnagyobb deficitje, hogy hiányoznak nálunk a politikát egyensúlyban tartó, tekintélyes civil szervezetek.

– A dolgokat időnként újra kell gondolni, de hatalomváltás idején sem tudom elfogadni a rombolást – pláne, ha csak az a baj valamivel, hogy nem mi csináltuk. Én a tudományban szocializálódtam, és úgy próbálok meg új eredményeket elérni, hogy nagyon tisztelem mindazt, amit mások megalkottak.

Szabó Gábor: „Ha baj van, csak a józan ész segíthet”