Négyszáz fősre bővült a magyar Mercedes-csapat

Rohamtempó az építkezésen, erős trafó az energiaközpontban, és népes szakembergárda az épülő kecskeméti autógyárban.

Egy évvel a tereprendezési munkálatok után alaposan megváltozott a táj az immár Daimler útnak nevezett aszfaltcsík mellett. Elkészült a fényezőcsarnok legfelső szintje, a gyors munkálatoknak köszönhetően pedig szinte naponta nő és változik a gyárkomplexum. A csarnok tetőszerkezete és a burkolat is jelzi a tempót: az ezüstszínű homlokzati elemek már az országútról is messziről látszanak. Kívülről nem látható, viszont ugyancsak jó tempóban halad az épületgépészeti szerelés és a padlóbetonozás a karosszériaüzemben.

Megváltozott a kép a kecskeméti Daimler úton
Megváltozott a kép a kecskeméti Daimler úton

Június elején beépítettek két nagy teljesítményű transzformátort az épülő kecskeméti Mercedes-autógyár energiaközpontjában, ahol jelenleg a kapcsolóberendezések készülnek. Már üzembe helyeztek egy ideiglenes számítógépközpontot, és be szerelték a gyár vezetési rendszerének központi részét.

Bár az elmúlt hónap időjárása nem volt kedvező, a munkálatok menetrend szerint haladnak, többek között annak köszönhetően, hogy továbbra is nagyon gördülékeny az együttműködés a különféle engedélyezési eljárásokban illetékes hatóságokkal, és ahogy Frank Klein, a gyárépítés projektvezetője és leendő gyárigazgató fogalmazott, jól alakul a kecskemétiMercedes-válogatott, mely csak júniusban nyolcvan új magyar munkatárssal bővült. Egy hónap alatt ez több, mint eddig bármikor. Tizenhárom hónappal az autógyári gárda válogatása és egy évvel a tereprendezési munkálatok indulása után a projektcsapat immár négyszáz fős, ebből 280 a magyar dolgozó, akik belső képzésen vesznek részt. A munkaerő-felvétel folytatódik, a napokban is több helyen, hetilapban és napilapban egyaránt megjelent a gyár álláshirdetése. Idén további háromszáz főt állítanak be, így év végére hétszázan lesznek a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.-nél. Az elkészült üzem közvetlenül 2500 embert foglalkoztat majd.

A Kecskeméten épülő Mercedes-Benz beruházási összege 800 millió euró. Az építési megbízások több mint 75 százalékát magyar cégek kapták, eddig 17 magyar beszállító nyert el jelentős megbízást a majdan gyártott autók alkatrészeinek beszállítására. Első lépcsőben tíz, majd további harminc beszállítónak biztosítanak telephelyet az ipari parkban, és ahogy Frank Klein elmondta, az üzemeltetésben is szerepet kaphatnak majd magyar vállalkozások.

A kecskeméti gyárban 2012-től A és B osztályú Mercedes-Benz kompaktmodellek készülnek sorozatban, ezek premierjét 2011 őszén tartják a frankfurti nemzetközi autókiállításon. Az első teljes évben százezer autó készül majd, de a kecskeméti területének mérete és a festőüzem kapacitása a műszakok számának növelésével ennek háromszorosára is képessé teszi a magyarországi Mercedes-gyárat.

Magyar krónika

2008. JÚNIUS 8-ÁN a Daimler-Benz bejelenti, hogy több helyszín közül Kecskemétet választotta.

2008. JÚLIUS 23-ÁN aláírják az egyetértési megállapodást.

2009 FEBRUÁRJÁBAN szerződés Kecskemét városával 441 hektárnyi földterület átruházásáról.

2009 MÁJUSÁBAN a Magyar Központi Építészeti-Műszaki Tervtanács jóváhagyta az autógyár tervét.

2009 JÚNIUSÁBAN elkezdődik a magyar munkatársak keresése és felvétele.

2009 JÚLIUSÁBAN megindulnak a tereprendezési munkálatok.

2009 OKTÓBERÉTŐL tanműhely megnyitása és magyar szakemberek képzése a Heliparkban.

2011 MÁSODIK FELÉBEN indul az előszériás termelés.

2012-BEN megkezdik az üzemszerű sorozatgyártást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.