Bizonytalanság a devizahitelek körül

Nincsenek könnyű helyzetben a bankok, amikor a kormány szándékaihoz próbálnak igazodni. Ezúttal a jelzálogos devizahitelezés szabályozásának gyors változásai teszik próbára a bankszféra türelmét: tegnap több hitelintézet is bejelentette, hogy július elsejével felfüggeszti az ilyen hitelek befogadását, de délután megjelent egy közlemény, amiből kisül, hogy a bejelentések feleslegesek voltak.

Szívhatják a fogukat azok a bankvezérek, akik megfogadták Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdai figyelmeztetését, s úgy intézkedtek, hogy július elsejétől csak forintalapú hitelek mögé jegyezzen be jelzálogjogot a bankjuk. Erre jogilag még semmi sem kötelezi őket, ilyen törvényt a parlament nem fogadott el. Várhatóan csak július közepén fog, de amiért a pénzintézetek mégis hamarabb léptek, az a tárcavezető intése volt, hogy július elsejéig visszamenőleg lesz hatályos a jogszabály.

Abbanahitben,hogyez tényleg így lesz, tegnap több bank is bejelentette, hogy az új feltételekhez igazítják hitelpolitikájukat. A CIB Banknál az MTI-nek elmondták, hogy a kormánydöntés, illetve a jogszabályi változások részletes megismeréséig felfüggeszti a devizahitelek befogadását azonnali hatállyal mind a magánszemélyek által kezdeményezett ingatlanfedezetes hitelek, mind pedig a magánszemély ingatlanfedezete mellett nyújtott mikrovállalkozási hitelekre.

A folyamatban lévő ügyletek – befogadott, szerződött, illetve szerződéskötésre váró, jóváhagyott – esetében azonban továbbra is a normál ügymenet szerint járnak el: az euróalapú hiteleket euróban folyósítják és euróban jegyeztetik be a jelzálogjogot is. A CIB-nél egyébként az elmúlt év végére minden 100 újonnan folyósított jelzáloghitelből 35-40-et már forintalapon igényeltek az ügyfelek, a jelenlegi időszakban az új hitelkihelyezéseken belül pedig a forinthitelek aránya már mintegy 90 százalék.

Az OTP Bank a sajtóból értesült a devizahitelezést érintő kormányjavaslat tartalmáról, amely több nyitott kérdést hagy maga után. A nyitott kérdések ellenére a jogi bizonytalanságból adódó kockázat csökkentése érdekében a bank július 1-jével felfüggesztette a devizaalapú lakás- és szabad felhasználású jelzáloghitelek forgalmazását, a hitelintézet új devizaalapú hiteligényt nem fogad be. A lakossági jelzáloghiteleknél az euróalapú hitelek aránya itt is folyamatosan csökken, az új folyósításoknál júniusban az OTP-nél a 10 százalékot sem érte el. Az Erste is bejelentette, hogy csak forintban nyújt jelzáloghitelt, a június 30-ig leszerződött, de még nem utalt hiteleket azonban euróban folyósítja.

Miután eljött a munkaidő vége a bankfiókokban, a nemzetgazdasági tárca egy közleményt juttatott el a sajtónak, mely szerint alkotmányossági problémák merültek fel, s ezért a visszamenőlegességről szóló rész kikerül a törvényből (a megfogalmazásból nem derül ki egyértelműen, hogy az alkotmányossági probléma a visszamenőlegességhez vagy máshoz kötődik-e). Vagyis nem július elsejétől lép hatályba a jogszabály, hanem amikor kihirdetik a Magyar Közlönyben.

Erre a bankok csak hétfőn tudnak reagálni. Kérdés továbbá, hogyan reagálnak azok az ügyfelek, akik az elmúlt napokban a megváltozott hitelezési gyakorlat miatt estek el egy lehetőségtől vagy szenvedett késedelmet az ügyük.

A fordulatnak van azonban egy pozitív olvasata is. Több bank is arra készült, hogy a 2010. július 1. előtt már befogadott, de még nem leszerződött ügyletek esetében az eredeti hitelösszeget forintban bocsátja az ügyfél rendelkezésére. Az Erste és a Raiffeisen Bank is közzétette, hogy a korábban befogadott, illetve már jóváhagyott ügyleteknél a még le nem szerződött ügyfeleknek a szerződéskötésre kizárólag forintban van lehetőségük. Ezzel akár bajba is kerülhetnének a hitelintézetek, szakértők szerint ugyanis a bankoknak a hatályos jogszabályok szerint kell működniük. Így ha valaki néhány héttel ezelőtt devizaalapú hitel felvételét kezdte meg, a bank jóváhagyta a kérelmet és már csak az aláírás hibádzik a szerződésről, akkor az érvényes szabályozók szerint a hitelintézet nem tagadhatná meg a devizahitel folyósítását. A visszamenőlegesség kiiktatásával ez az akna legalább hatástalanítva lett, mert a bankoknak nem kell belenyúlniuk az aláírás előtt lévő szerződésekbe.

Két részletben fizetik a bankadót

A bankadóról lapzártánkig nem tudott pontosan megállapodni a kormány a pénzügyi cégekkel. A Bankszövetség a tárgyalások elhalasztását kérte, és azt sikerült is elérnie. A halogatás mögött az áll, hogy hat, külföldi anyabankkal rendelkező pénzintézet nemzetközi fórumokra szeretné terelni a banki különadó ügyét, s jövő szerdán találkoznának az IMF-fel. Varga Mihály azonban péntek reggel úgy nyilatkozott, hogy bízik abban, hamarosan megállapodhatnak. Jelezte, annak eldöntésére van mozgástér, hogy az átmeneti adót hogyan vessék ki, illetve hogy a második, harmadik évtől mi legyen a számítás alapja.

Ugyanakkor konkrétumok mégis vannak. A gazdasági miniszter által pénteken az Országgyűlésnek benyújtott törvénycsomagnak a különadóról szóló része arról rendelkezik, hogy a pénzügyi szervezeteknek idén két egyenlő részletben, szeptember 10-ig és december 10-ig kell megfizetniük a pluszterhet.

Bankoknál az adó alapja a módosított mérlegfőösszeg 0,45 százaléka, a biztosítóknál pedig a viszontbiztosítás nélküli díjbevétel 5,2 százaléka.

Matolcsy az új IMF-keretről

Magyarország két évre szóló elővigyázatossági megállapodást akar kötni 2011–2012-re 10-20 milliárd euró értékben az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF). – A kormány reményei szerint a hitelezők beleegyeznek abba, hogy a jövő évi GDP-arányos államháztartási hiány meghaladja a 3 százalékot – nyilatkozta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Reutersnak. A miniszter szerint a deficit 3 százalék körüli lehet 2012-ben; az ideit 3,8 százalékon akarják tartani.

Matolcsy György rájött, hogy nem megy a visszamenőleges hatály
Matolcsy György rájött, hogy nem megy a visszamenőleges hatály
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.