Lehet értelme az árstopnak

A Magyar Energia Hivatal (MEH) éléről hat helyett egy év után távozó Matos Zoltán kiáll döntéseik mellett. Egyszersmind megvárná, mit hoz az új kormány és az energiacégek egyeztetése.

– Ön a hivatal hat évre szóló elnöki mandátumából egyet kitöltve ma távozik. Ehhez, hírek szerint, elég volt egy beszélgetés az új kormányt képviselő Fellegi Tamással. Miről beszélgettek?

Matos Zoltán szerint szükség lesz jogszabály-módosításra
Matos Zoltán szerint szükség lesz jogszabály-módosításra

– A MEH egy kormányhivatal, amely a kabinettel, illetve a felelős minisztériummal szoros együttműködésben dolgozik. Vezetéséhez hosszú távon szükséges a bizalmi háttér. Egy kormányváltásnál helyénvaló, ha a vezető megadja a lehetőséget az új kabinetnek arra, hogy eldöntse, vele képzelik-e el a folytatást vagy sem. A teljesen korrekt beszélgetés során Fellegi Tamás egyértelművé tette, hogy a posztra mást szán. Ez egy új kormány lehetősége és felelőssége; nem is értékelném. Kissé talán szomorú vagyok. Én itt mindennemű pártkötődés nélkül azt a célt tűztem ki magam elé, hogy a hivatal törvény biztosította függetlenségének megőrzése mellett kizárólag szakmai döntéseket hozzunk. Ehhez megfelelő támogatást kaptunk, így alapvetően sikerült is.

– Nem érzi-e a MEH kritikájaként, hogy az új kormány kivette a kezéből az energiaárak meghatározását? Az önök mégoly törvénytisztelő apparátusa szívéhez nem állnak mégiscsak közelebb az energiacégek, mint a fogyasztók?

– AMEH alapvetően a természetes monopolhelyzetű vezetékes hálózatokat szabályozza. Az energiaár nem tartozik ebbe a körbe, így a parlament döntése akár ésszerűnek is nevezhető. A hivatal a fogyasztókat is védi. Ők természetesen alacsonyabb árakat akarnak, de hosszabb távon megfelelő színvonalú, biztonságos ellátást várnak el, amihez beruházások és stabil működési feltételek kellenek. Az így-úgy körülírt korrupcióvádat határozottan visszautasítom. Ennek kivédésére megtettük a megfelelő belső intézkedéseket, de ilyet nem tapasztaltam. Az, hogy egyeztetünk a cégekkel, még nem jelenti azt, hogy csak az ő véleményüket vennénk figyelembe. Rendszeresen tárgyalunk fogyasztóvédőkkel is. Árakról minden esetben szakmailag megalapozottan és vállalhatóan döntöttünk. Módszereken, hangsúlyokon természetesen lehet vitatkozni.

– Miután tavaly az ön és az akkori miniszterelnök kapcsolatát firtattam, a hivatalból megüzenték nekem, hogy ezzel alighanem elvágtam magam. Nem lett igazuk, de mennyire jellemző az apparátusra – természetesen a fajsúlyos ügyeket tekintve – a törvény keretein belül egyesek elvágása, mások támogatása?

– És most további rossz pontokat akar gyűjteni magának? Félretéve a tréfát, tavaly szeptemberi kinevezésemkor egyik célom épp az volt, hogy egyenlő elbánás mellett működésünk még átláthatóbb legyen. Honlapunkon közzétettük döntéseinket és azok hátterét, gyakori sajtótájékoztatóink anyagaival együtt. Egy törvények betartása felett őrködő hivatal óhatatlanul bürokratikus. De ha a közszolgálat kifejezésből a szolgálat szót komolyan vesszük, és a velünk kapcsolatba kerülőket –úgy az újságírókat, mint az engedélyeseket vagy a fogyasztókat – partnerként kezeljük, akkor ennek egyre több hasznát látják. Működésünkön talán nem mindig látszott, de a hivatal vezetése ezt várta el. Tudomásul kell venni, hogy egyik napról a másikra nem változtathatunk 20–40 éve berögzült szokásokon. De következetesen ezt kell képviselni.

– Nem volt-e túlzott a nyitottság, amikor egy hónappal a választások előtt sajtótájékoztatón utaltak az áprilisi gázáremelés várható mértékére? Az önt kijelölő szocialista kormány frakciója tetemre hívta ezért.

– Ha a hivatalnak vannak olyan információi, amelyek befolyásolhatják a fogyasztók döntéseit, anyagi helyzetét, akkor azt megfelelő módon közzé kell tenni. Az időzítésen lehet vitatkozni, de felülemelkednék az említett bizottsági ülésen. Jó, ha megismertethetjük az energiatudatossággal és a versenyképességgel kapcsolatos adatokat, amelyekbe szerintem egy átlátható, pontos árjelzés is beletartozik. Hosszú távon rossz, ha ezt az állam eltorzítja, hiszen akkor a fogyasztó nem érzékeli a termék valós árát, kevésbé takarékoskodik. A rászorulókat támogatni kell, de talán nem a számlán, hanem az önkormányzatokon keresztül. Több mint a felük nem is gázzal fűt: most őket nem érjük el.

– Az új Fidesz-kormány viszont épp az alacsony keresetekre hivatkozva fagyasztotta be az energiaárakat.

– Az érthető lehet, ha egy új kormány felülvizsgálja az energiaárak rendszerét, és erre az időszakra befagyasztja a tarifákat. Én megadnám a bizalmat az egyeztetésekhez, remélve, hogy egy jobb rendszer jön létre. A tárgyalások során az áron kívül számos egyéb tényezőt, mint a hatékonyság vagy a megújuló energia kérdését is rendezni kellene.

– Sosem érzékelte, hogy a hivatal szabályosan, de részérdekeket szolgál? Az EMFESZ új tulajdonosai kérésére percek alatt döntöttek, míg a régiek panaszára hónapok alatt sem. A Szurgutnyeftyegaz ügye is csak húzódik.

– A hivatalnak van bizonyos mozgástere, de kizárólag a törvényi kereteken belül. Mi az ellátásbiztonság, a környezetvédelem és a verseny szempontjait tartjuk szem előtt. Ugyanakkor a szabályok sokszor tényleg nem egyértelműek. Bármennyire is körültekintően döntünk, jó, hogy az bíróságon megtámadható. Az EMFESZ kapcsán hozott jogerős ítélet azt mondja ki, hogy az eljárásba közvetlenül be kellett volna vonnunk az előző tulajdonost is. Így valószínűleg pontosítanunk kell engedélykiadási rendszerünket, sőt jogszabály-módosítás is felmerülhet. Tudomásul kell venni: ha egy gázszolgáltató lakossági fogyasztók tízezreit látja el, az a politika homlokterébe kerül. Hisz ki foglalkozik a többi, tucatnyi magyar gázkereskedő tulajdonosaival? A Szurgutnyeftyegaz-ügyben is a törvényeknek megfelelően jártunk el.

– Állnak-e politikusok a különböző energiacégek mögött strómanokon, offshore cégeken keresztül?

– A kérdés vizsgálata nem tartozott a feladataim közé, ilyen információ nem jutott el hozzám. Szakmai kérdésekről egyeztettem politikusokkal – általában többszemközt –, és ilyenkor szakmai véleményt formáltam.

– Ön az E.ON-tól érkezett a hivatalhoz, és állítólag a versenytárs Mol Energiakereskedőhöz készül. Egy-egy váltáskor könnyen átlényegül új szerepébe, és elfelejti az előzőekben tudomására jutott titkokat?

– Szakmai terveimről nincs módomban beszámolni: most pihenek. A különböző posztokkal járó titkokat természetesen megőrzöm. Kétségtelen, más üzletágakban állami tisztségek előtt vagy után adott ideig nem tölthető be hasonló piaci állás. Ilyen az energetikában nincs: az ember így megvizsgálja az ajánlatokat.

Nem kapunk vissza erőműpénzt

Egyik hazai erőműnek sem kell visszafizetnie jogosulatlanul felvett állami támogatást – közölte a MEH. Az EU szerint egyes erőművek jogosulatlan állami támogatáshoz jutottak: három erőmű összesen 178,3 milliárd forint jogosulatlan állami támogatást kapott. Ám a megszűnt áramvásárlási szerződések ekkora veszteséget okoztak nekik. (M. I.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.