Ajánlatok autóimádóknak

A klasszikus tárlatok mellett érdemes időt szakítani a gazdag magángyűjteményekre, melyekből kétszáz van Európában.

A legtöbb autó- és motormúzeummal a britek büszkélkedhetnek, és övék a legnagyobb járműtörténeti gyűjtemény is. Nem csak a hetvenkét kollekció egyike a Beaulieu-ban található Nemzeti Motor Múzeum, melyet a ma már 83 éves Lord Montague alapított 1952-ben. A világ jelentős tömegmodelljei mellett a legdrágább luxusmárkák, egyedi gyártású rekorder autók, sportkocsik, háborús gépek is részei a páratlan gyűjteménynek. A közel négyszáz darabból álló autóés motorkollekció, valamint a tízezer kötetes szakkönyvtár mindennap látogatható.

Olaszországban huszonhat, Franciaországban harmincnégy gyűjtemény közül lehet válogatni. Maranellóban a Ferrari-múzeum és a -gyár is látogatható. Párizsban, az új Diadalív mellett, a Défense negyedben található a Nemzeti Autómúzeum, az elzászi Mulhouse-ban pedig az ötszáz autóból álló

Schuumf-gyűjtemény érdemel figyelmet. Alig néhány kilométerre van a Peugeot gyári múzeuma, ahol nemcsak autókat, hanem a márka kezdetére jellemző háztartási darálókat és kerékpárokat is meg lehet csodálni. A III. Rainier által alapított monacói gyűjteményt fia, Albert herceg örökölte: a kétszáz autó között százévesnél öregebb Berliet, De Dion Bouton és Panhard & Levasor, valamint több megszűnt márka modellje is megtalálható.

Németországban közel félszáz járműmúzeum közül lehet választani. A márkagyűjtemények között a legnagyobb a wolfsburgi Autostadt, melyben a Volkswagenek mellett a DKW, az Audi, a Horch híres és ritka modelljei láthatóak. A Porsche kinőtte a németországi Stuttgart-Zuffenhausenben épült múzeumát, és egy éve új palotába költözött a száznál több, legendás darab.

Stuttgart-Untertürkheimben építészeti látványosság a 16,5 ezer négyzetméteres Mercedes-múzeum, ahol 160 autó, motor, busz, villamos, repülő, csónak, valamint 1500 járművel kapcsolatos tárgy van kiállítva. Egymás mellett parkol Lady Diana bordó SL 500-as kupéja és a golyóálló üvegezésű, hófehér pápamobil terepjáró, de része a gyűjteménynek Hirohito japán és II. Vilmos német császár, valamint több kancellár autója is. A 85 ezer műszaki rajz alapján és 150 millió eurós költséggel felépített múzeumban évente félmillió látogató fordul meg. 1973-ban épült, majd két éve megújult és jelentősen bővült a müncheni BMW-múzeum is, mely száz autóval várja a látogatókat.

Bécsben, az Arsenal Museum ban áll a szarajevói me rénylet által híressé vált Graf & Stift, melyben Ferenc Ferdinándot lelőtték. Ausztriában tizennégy járműtörténeti gyűjtemény van. Csehországban a klasszikus Skoda és Tatra márkák múzeumai érdekesek.

Külföldre sem kell utazni ahhoz, hogy itthon is érdekes járműkollekciókban gyönyörködhessen a nagyérdemű: a budapesti közlekedési múzeumban sok különlegesség található: Csonka János és Bánki Donát konstrukciói mellett parkol Pentelényi János kisautója, a Pente 500-as.

WSR, ahonnan Alonso és Vettel rajtolt

Ha valaki nem utazik sehová, de érdeklődik az autók iránt, ingyen is jól szórakozhat. Egy hónappal a Forma–1-es Magyar Nagydíj előtt immár ötödször rendezi meg Világsorozatát a Hungaroringen a Renault. A versenyen 425 lóerő teljesítményű együlésesek küzdenek. A Forma–1 előszobájának tekinthető kategóriában kezdett valamikor Alonso, Kubica, Kovalainen és Vettel.

Lesz Forma–1-es kerékcsereverseny, és szokás szerint a régi idők sportkocsijai is felvonulnak Mogyoródon. A július 3-i és 4-i WSR (World Series by Renault) családi hétvégén még a főtribünre is ingyenes a belépés, és díjmentes a parkolás. Reggel hét óra negyventől húszpercenként ingyenes buszok indulnak Budapestről, a Stadionok metrómegállótól, majd vissza, a Hungaroringről.

A félszáz németországi autómúzeum egyike, a Porsche-kollekció Stuttgart-Zuffenhausenben
A félszáz németországi autómúzeum egyike, a Porsche-kollekció Stuttgart-Zuffenhausenben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.