Sűrűbben beszélnek majd egymással, de ritkábban hangolják össze álláspontjukat – ez a sommázata a hétvégi G20-as csúcsértekezletnek a Concorde elemzője szerint. Kovács Krisztián úgy véli, a találkozó nem alapozhat meg semmiféle különösebb optimizmust, igaz, katasztrófa-forgatókönyvek írására sem ad okot. Pozitívumként említi, hogy továbbra is él a nagyhatalmak között az együttműködési hajlandóság, még ha az egyre nyilvánvalóbban a pénzügyi rendszer működtetésére, életben tartására szorítkozik. Az e téren jelentkező akut fenyegetéseket – mint amilyen a legutóbb eszkalálódó európai válság tavaszi, kritikus szakasza volt – a legnagyobb szereplők összehangoltan kezelik.

A hosszú távra szóló stabilizációs stratégiák kidolgozásában azonban komoly csúszás tapasztalható, amit Kovács Krisztián a folyamat lassúságával magyaráz. A növekedést célzó gazdaságpolitikában fellelhető markáns ellentéteket nem sikerült elsimítani. A három nagy három utat követ: Amerika a rövid távú növekedésre összpontosít, de már nem folytat extrém monetáris enyhítést; az EU-ban megszorításokkal kezelik a feszítő államadósság-problémákat, a bankóprést egyelőre a raktárban hagyják; míg Kína folytatja a protekcionista árfolyampolitikáját, központilag beavatkozik a jüan gyengítése érdekében, ha versenyképességének csökkenésére utaló jeleket lát. Japán egyre jobban elszigetelődik, a maga speciális problémái foglalkoztatják, és érdekérvényesítő képessége egyre csekélyebb –amit Kína a maga javára ki is használ.