Azt ugyanis tudni kell, hogy a Fehéroroszországon átvezető gázvezeték felerészben orosz tulajdon. A közeli szövetségesek és üzletfelek civódása aligha érne meg hosszas elemzést, ha nem lenne hatással egyéb ügyekre. A vezetékből három EU-tag kap földgázt. Litvánia, Lengyelország és Németország. A vita azonnal a szállítások leállásával fenyegette a vásárlókat. És ugyan nyár van és vannak tartalékok, más források is, szóval nagy és gyors baj nem fenyegetett, de az eset megerősítette: rosszabbul is alakulhatnak a dolgok. Különösen azért, mert épp Oroszország legközelebbi kelet-európai szövetségesével állt be a kínos mosolyszünet. Ha ugyanez a már szinte hasonlóan baráti Ukrajnával történik, azt azonnal megéreznénk mi, és sokan mások is tőlünk nyugatra és délre.

A mostani incidens sokak szerint azért történt, mert Minszk továbbra sem hajlandó teljes szívvel beállni Moszkva mögé. Nem ismerte el a Grúziától levált államalakulatokat, s nem írta alá a vámszövetségről szóló egyezményt. Alekszandr Lukasenko, aki egy személyben vezeti államát, joggal félti hatalmát és függetlenségét a nagy testvértől. Vonakodik beleegyezni abba is, hogy orosz cégek felvásárolják a fehérorosz állami monopóliumokat. Riszál Nyugat-Európának is, ha nem is akkorra csábbal, mint pár hónappal ezelőtt. Szóval feltehetően ezért a sok engedetlenségért, vonakodásért húzta össze a sűrű szemöldökét a Központ. Az oroszok eddig is az olcsó nyersanyagokat, energiahordozókat használták a politika fő eszközeként a „közelkülföldön”. Ezután egymás nyakába is borulhatnak, de el is hidegülhet a viszony.

Oroszország vezetői mintha nem vennék észre, hogy a világ az ilyen eseteket nem tudja cégek, államok közötti vitaként értékelni. A gázjáték idegtépő a kormányok és a fogyasztók számára Európában. Minden ilyen epizód erősíti a Nabucco és más nem orosz energiaszállítási megoldások esélyét. A bolgárok most jelentették be, hogy kiszállnak két oroszokkal közös energiaprojektből. Lehet, hogy a Déli áramlat ázsiója is csökken?

A másik – a gázüzleten túlnyúló kérdés – a jelenlegi orosz politikai vezetésnek mint hosszú távú partnernek a megítélése. Ha a világ azt érzékeli, hogy még oroszbarát tekintélyuralmi rezsimekkel szemben is zsarolásnak tekinthető módszerekkel lépnek fel, erőszakolnak ki politikai és üzleti engedményeket, az nem erősíti a bizalmat. Nehéz így elfogadtatni a társadalmakkal, hogy Oroszország is csak olyan demokrácia, mint a többi, nem pedig a gázbunkót lóbáló atomhatalom.