Mozgásteret kér a magyar kormány

Az államadósság, illetve a költségvetési hiány növelése nélkül akarja a magyar gazdaság növekedését felgyorsítani az új kormány, amely szigorúan tartja magát az elődje által a nemzetközi szervezetekkel kötött megállapodásokhoz – derül ki Navracsics Tibor közigazgatási miniszter Reutersnek adott interjújából.

A politikus szerint nagyon nehéz lesz a Bajnai-kormánytól örökül kapott idei, a bruttó hazai termék (GDP) 3,8 százalékában meghatározott költségvetési hiánycél betartása, főként a nemzetközi feltételek kedvezőtlenebbre fordulása miatt. A Magyarországot 20 milliárd euróval hitelező Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EU hozzájárulását szeretnék elérni a következő tárgyalási fordulóban ahhoz, hogy – a közelebbről nem részletezett – reformokkal serkenthessék a gazdasági növekedést.

A kormány mozgásteret szeretne kapni az IMF-től és az EU-tól a szükséges szerkezeti változásokhoz – jelezte a miniszterelnök helyettese, egyúttal reményét fejezte ki, hogy a 2011-es hiányt 3 százalék alá tudja szorítani, ahogyan az az eredeti tervekben is szerepelt. Kitért az eurócsatlakozás időpontját firtató kérdés elől, annyit megjegyezve, hogy a korábban valószínűsített 2014–2015-ös konszenzusos dátum nem kizárható, bár a nemzetközi körülmények jelentősen romlottak azóta. Kérdéses, hogy ez a legjobb pillanat-e a csatlakozásra – jegyezte meg Navracsics.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.