Leépít a Flextronics

Csupán néhány hónapja vásárolta meg a Flextronics az AFL Hungary Kft. móri gyárát, de szerdán a Munkástanácsok Országos Szövetsége már azt jelentette be, hogy az új tulajdonos bezárja az elektromos kábelkötegeket gyártó üzemet.

Kállai Balázs, a Flextronics Automotive Mór Kft. ügyvezetője megkeresésünkre nem kívánt nyilatkozni, ám a cég tegnapi sajtóközleménye szerint a Flextronics már a munkavállalóinak és a munkaügyi központnak is bejelentette: megszünteti a termelést Móron, a gyártótevékenységet pedig részben a zalaegerszegi ipari parkjába, részben a kínai gyártóegységébe telepíti át. A közlemény szerint a döntést kizárólag hatékonysági szempontok motiválták.

Zimmermann József, a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója kérdésünkre elmondta, a cég június 22-én jelentette be a móri telephelyén tervezett csoportos létszámleépítést, ami első körben a 360 munkavállaló közül 337-et érint. Huszonhárom alkalmazottat az üzem áttelepítésének idejéig foglalkoztatnak.

A Flextronics közleménye szerint valamennyi móri dolgozójuknak állást ajánlanak a mintegy 200 kilométerre található zalaegerszegi ipari parkban. Az érdek-képviseleti szervezetekkel csak június utolsó napjaiban kezdődnek meg az egyeztetések.

Hat és fél milliárd forintból valósul meg az az új beruházás, amellyel 400 új munkahelyet teremt miskolci gyárának bővítésével a Bosch-csoport. A bővítés terve már 2006-ban felmerült. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.