Röviden

Pénteken elindul a budapesti áramtőzsde

–Megkezdődik a budapesti áramtőzsdén, a HUPX-en a kereskedési rendszer kísérleti üzeme pénteken, míg a kereskedők egy nappal korábban, csütörtökön tehetik le a tőzsdei tranzakciók végzéséhez szükséges vizsgát – tájékoztatott Medveczki Zoltán, a HUPX vezérigazgatója tegnap. A HUPX szerdán elindította új internetes oldalát a www.hupx.hu címen, amelynek tesztüzeme a következő hetekben fejeződik be. A tőzsde vezetői szerint a HUPX jelentős szerepet játszhat az európai piacok integrálásában. Ebben első lépés lehet a piacok összekapcsolása az országhatáron. (MTI)

 

Saját erőből szanálja az Opelt a GM

A General Motors (GM) visszavonja az európai kormányzati segélyre vonatkozó kérelmét leánycégei, az Opel és a Vauxhall számára, és szanálásukat saját forrásból finanszírozza – közölte a GM tegnap. A 3,3 milliárd euróra becsült finanszírozási szükséglet továbbra sem változott, ugyanakkor a GM nem engedhet meg egy továbbra is bizonytalan, egyértelműen jóvá nem hagyott finanszírozást – indokolta a döntést az autóipari vállalat vezetése. (MTI)

Menesztik a vízügyi főfelügyelőség vezetőjét

Meneszti Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség vezetőjét, mert Miskolcon több hipermarket is az ártérben épült fel – számolt be az RTL Klub. Az államtitkárelmondta: meneszti azokat, akik ezekhez az építkezésekhez hozzájárultak, és vizsgálja a regionális felügyelőség felelősségét is. Megvizsgálják azt is, hogy az épületek lebontására van-e jogi lehetőség. A csatorna szerint Illés azt is vizsgálja, hogy az M30-as autópálya építése szerepet játszott-e abban, hogy Felsőzsolcát ellepte a víz. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.