Kicsit kortyol a Starbucks

Megnyitott az első hazai Starbucks. További üzletek nyitásáról a tapasztalatok alapján döntenek majd.

Kisebb embertömeg torlaszolta el tegnap reggel a West End Nyugati téri bejáratát: nyolckor megnyitott az első magyarországi Starbucks Coffee. A kávézólánc magyarországi megjelenéséről már legalább három éve folytak a találgatások, s az érdeklődésre jellemző, hogy a Facebook internetes közösségi oldalon már hónapok óta üzemelt egy rajongói oldal, ám a felhasználók valószínűleg túl sokat méltatlankodtak az elhúzódó nyitáson, így az oldal üzemeltetője végül törölte azt. Hogy a kávézóóriás végül miért csak most merészkedett Magyarországra, pontosan nem tudni. Hivatalosan nem erősítették meg, hogy legutóbbi piacra lépési szándékukat a válság írta felül.

Vladan Armus régiós igazgató nem árulta el, hogy milyen forgalommal lenne elégedett a cég. Azt viszont leszögezte: szeretnének terjeszkedni Magyarországon, akár vidéken is, ám pontos stratégiát csak néhány hónap múlva állítanak össze, amikor már lesznek tapasztalataik a most nyíló üzletről.

Összehasonlításul: Prágában 2008-ban nyitottak, s immár hamarosan a tizenegyedik üzletet avatják. Budapest egyébként alighanem jó piac a nemzetközi kávézóláncoknak. A világpiacon kisebb versenyzőnek számító, de Európában hasonló népszerűségnek örvendő Costa már számos egységet üzemeltet Budapesten.

A Starbucks 1971-ben indult Seattle-ből, tavaly év végén már 16 635 üzletet üzemeltettek, melynek háromnegyede az Egyesült Államokban található, de újabban Kínában terjeszkednek nagy erőkkel. A cég tavalyi árbevétele 9,8 milliárd dollár volt, ám az egy kávézóra jutó forgalom 2008-hoz képest hat százalékkal csökkent. A lánc amúgy még a válság elmélyülése előtt racionalizálta működését: bezárta hatszáz egységét.

A forgalomra tegnap biztosan nem volt panasz
A forgalomra tegnap biztosan nem volt panasz
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.