Cáfolták szerdán Brüsszelben és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) washingtoni székhelyén, hogy Spanyolország is pénzügyi mentőkötél után kapkodna, ám uniós források remélik, hogy az állam- és kormányfők rendes csúcstalálkozóját nem zavarják meg megint a piaci események, s nem kell mással foglalkozniuk, mint amit elterveztek. Ez persze egyben arra is utal, hogy izgalmas bejelentések sem lesznek, hiszen a záróközlemény tervezetében érdemi döntések nem is kaptak helyet. Igaz, szó lesz arról, hogy Izland megkezdheti a csatlakozási tárgyalásokat, hogy az EU az ENSZ BT határozatánál szigorúbb szankciókat tervez Irán ellen, s hogy Észtország beléphet az eurózónába, de minden egyéb kérdésben inkább csak összegzésre lesz idő. Mert még azokon a területeken is sokat kell dolgozni, ahol egy irányba tartanak a vélemények.

Törékeny európai egység. Háttérben a német parlament épülete

Az egyik rögzítendő téma a 2020-as stratégia, amely öt fő célt jelöl ki a kutatás-fejlesztéstől a foglalkoztatáson, a klímavédelmen át az oktatásig és a szegénység csökkentéséig. A második a gazdasági kormányzás. A hétfői német–francia alku nyomán a részvevők megvitatják, mit is ért el eddig a tanács állandó elnöke, Herman Van Rompuy vezette munkabizottság, milyen ajánlások fogalmazódtak meg a költségvetési fegyelem helyreállítására, a stabilitási paktum megerősítésére, s hogy milyen szabályok vonatkoznának az eurózóna tagországaira és a többiekre, minthogy e tekintetben ma is van különbség.

Kiderült, hogy britek és a németek az utolsó pillanatban olyan ötlettel álltak elő, hogy az oktatást nemzeti hatáskörben kéne hagyni, s több elképzelés is fut arról, miként kellene a költségvetések főbb mutatószámait előzetesen bemutatni, hogyan kéne figyelembe venni az államadósság szintjét, alakulásának dinamikáját, fenntarthatóságát, s megítélni a magánszektor adósságát. – Még további munkára van szükség –mondta az uniós forrás.

– A 2020-as stratégia eleve nem túlságosan ambiciózus, a kutatás-fejlesztésből kihagyták az állami szektort, amelynek működését ez a program egyáltalán nem érinti, de a tagországok lelkesedése még így is igen szerény az egész terv megvalósíthatósága iránt –mondta lapunknak Hans Martens, a brüsszeli European Policy Centre (EPC) igazgatója. Inkább kevesebb Európát akarnak a tagállamok, mint többet, a kormányok mindenütt ostrom alatt állnak a deficitcsökkentési kényszerek és a népszerűtlen intézkedések miatt. Így aztán alig esik szó a strukturális reformok szükségességéről, holott ezek nélkül esély sincs gyorsabb növekedési pályára állítani a gazdaságokat, miközben a demográfiai változások miatt finanszírozhatatlanná válnak az ellátó rendszerek. Martens sem vár áttörést például a gazdaságpolitikai koordinációban, áttörésre szerinte az EU csak akkor képes, ha a piacok ezt kikényszerítik belőle, ám most az euró árfolyama éppen megfelelőnek látszik, a német export profitál is belőle szépen. A hosszú távú, előrejelezhető kihívásokról azonban alig esik szó, mert nincs vízió, vezető erő az unióban.

A válaszok kikényszerítésére az EPC egy új indexet, a fenntarthatósági mutatót találta ki, s mutatta be szerdán. A deficitből, az adósságból, a növekedési ütemből, a versenyképességből, a kormányzás színvonalából és a korrupció szintjéből, valamint a társadalom elöregedésének előrevetített költségéből képzett index alapján Portugália, Olaszország és Görögország helyzete fenntarthatatlan. Az összehasonlítás kedvéért elkészítették a vizsgálatot 2007-re is, amikor Magyarország is ilyen kategóriába került az említett három állammal együtt, de az eltelt években elkerült onnan. A lista szerint a legjobbak a skandinávok, az eurózónához nem csatlakozott Svédország és Dánia. Martens szavai alapján az EPC javaslata nem meglepő: még a legsúlyosabb közfinanszírozási gondokkal szembenéző országokat is levegőhöz kellene juttatnia az EU-nak és az IMF-nek a jövőt szolgáló beruházások és strukturális reformok előmozdítására.

Magyarország sérülékeny

Az Európai Bizottság tegnap közzétett közpénzügyi jelentése – részben más részmutatókalapján – a legveszélyeztetettebb országok közé sorolja Görögországot és Portugáliát, míg Magyarországot a sérülékenyek közé helyezi Franciaországgal, Belgiummal és Olaszországgal.

Dánia és Svédország ebben az elemzésben is a kevéssé sebezhetők közé tartozik. A vaskos tanulmány foglalkozik az államháztartási konszolidáció és az adózás kapcsolatával, rámutatva, hogy nincs elegendő tudományos bizonyíték az adószint és a gazdasági növekedés irama között. Azon államok, amelyek adóemelésre kényszerülnek a deficit mérséklésére, akkor érhetik el a legjobb hatást, ha az ingatlant és a fogyasztást adóztatják jobban, és esetleg környezetvédelmi közterhet vetnek ki, a társasági adó növelése hoszszabb távon inkább levesz a nemzeti össztermékből.