Válság mentén reped az unió
Eddig és ne tovább – ezt üzenték közösen az európai kormányoknak az Európai Parlament (EP) frakcióinak vezetői. A képviselőknek abból lett elegük, hogy a tagállamokat megtestesítő Európa Tanács nem hagyja érvényesülni a lisszaboni szerződés által nagyobb hatalommal, s szinte minden kérdésben együttdöntői jogosítvánnyal felruházott törvényhozást, s az alapdokumentum szellemének ellentmondva a közösségi megközelítést mindinkább a kormányközi megállapodások váltják fel, emellett az Európai Bizottság is háttérbe szorul.
Miközben a spanyol bankok életképességét megkérdőjelezte a piac, a Moody’s pedig drámai mértékben leminősítette Görögország állampapírjait, s a bizottság tizenkét tagállam túlzottdeficit-eljárásában mondott véleményt, a legnagyobb, néppárti frakció vezetője, a francia Joseph Daul nem is titkolta frusztrációját a dolgok menetét illetően. – Ötszázmillió európai polgár függ a politikusok bölcsességétől –mondta, megjegyezvén, hogy csak a közösségi magatartás hozhat eredményt. A szocialista Martin Schulz hozzátette: a politikai csoportok abban egyetértenek, hogy nem értenek egyet a tanáccsal, elutasítják, hogy a hétfő esti berlini találkozón született Merkel–Sarkozy alkut a csütörtöki brüsszeli csúcstalálkozón ráerőltessék az állam- és kormányfőkre, aztán a parlamentre, s közben félreállítsák a bizottságot.
A liberális Guy Verhofstadt volt belga miniszterelnök azt hangoztatta, hogy az EP szerint öt pilléren kellene nyugodnia a közös gazdaságpolitikának. Az első a stabilitási paktum megerősítése, a szankciók alkalmazása, a költségvetések előzetes bemutatása (de nem egymásnak, hanem a bizottságnak) és az Eurostat auditálási jogkörének a megadása. A második a valóságos közösségi, gazdasági kormányzás létrehozása a bizottsággal, és nem a tanácscsal a középpontban, ennek keretében pedig fölösleges hol huszonhetekről, hol az eurózóna tizenhat tagjáról beszélni.
A harmadik pillér, amiről alig esik szó, hogy a stabilitási paktum mellett igazi növekedési stratégiát kellene megvalósítani, a belső piac kiszélesítésével, infrastrukturális beruházásokkal Délés Kelet-Európában, s a pénzforrások hatékonyabb megteremtésével. A negyedik lenne az Európai Valutaalap felállítása, és az eurózóna saját államkötvényének kibocsátása, míg az ötödik a sokkal merészebb 2020-as versenyképességi program kidolgozása, amely szintén a közösségi ideán alapul, s nem a kormányközi alkuk során ölt formát, hogy valamely tagállam mit képes vállalni a célkitűzések teljesítéséből.
A zöldek nevében RebeccaHarms társelnök leszögezte: az utóbbi hetekben kibontakozott államadósság-válság nyomasztó ugyan, de a hirtelen kényszerré vált állami takarékosságnak is van határa. Mind a négy frakcióvezető úgy vélte, elkerülhetetlen lesz a lisszaboni szerződés reformja, s megkérdőjelezték például a féléves elnökségek értelmét, ha már egyszer a tanács állandó elnököt is választott a belga Herman Van Rompuy személyében.
A lisszaboni szerződés módosítása felmerült hétfőn este Berlinben is, ahol Angela Merkel kancellár fogadta Nicolas Sarkozy francia elnököt, egy héttel az utolsó pillanatban lemondott vacsora után. A múlt hétfői találkozót azért halasztották el, mert túlságosan nagy szakadék tátongott az EU két alapító és vezető országának nézete között. A görögök megsegítése, majd a hitelgarancia-csomag összeállítása súlyos töréseket okozott az unióban, a németek hezitálása, részben belpolitikai okokkal magyarázható ellenkezése miatt. Ám Merkel tanulságként azt szűrte le, hogy szigorítani kell a stabilitási paktum költségvetési előírásait, a folyamatok megfigyelését előbb kell kezdeni, a lazítókat jól meg kell büntetni, s ki kell dolgozni a rendezett államcsődeljárás mechanizmusát.
De Berlin sem erősítené a bizottság szerepét, inkább bízna az Európai Központi Bankban (EKB). Példamutatásul takarékossági programot hirdetett meg, amivel a franciák nem értettek egyet, mert a sérülékeny fellendülést veszélyezteti, ha országok sora, függetlenül pénzügyi helyzetétől, hirtelen megszorít. Sarkozy inkább az eurózóna kormányát hozná létre titkársággal, új intézményként és természetesen francia vezetéssel. Összehangolná a valutaövezeti országok gazdaságpolitikáját, ideértve a közös keresletszabályozást is – amiről a németek hallani sem akarnak.
Ám a német takarékossági program Franciaországot is lépéskényszerbe hozta. Fillon kormányfő a hétvégén jelezte: a nyolcszázalékos GDP-arányos hiányt Párizs leviszi három százalék alá 2013-ra, s a színfalak mögött belement abba, hogy az EKB élén a német Axel Weber váltsa majd a francia Jean-Claude Trichet-t. A hétfői eszmecsere tétje valóban az volt, elmozdulnak-e az alku irányába, a parlamenti frakcióvezetők által hiányolt politikai bölcsesség jegyében, avagy szakításig viszik az ellentétet, aminek piaci következményeit jobb nem végiggondolni.
S ha homályosan is, de felvázolták: legyen gazdasági kormány, de a huszonhetekre kiterjesztve, a növekedési és fiskális politikák jobb összehangolása révén, de alkalmasint azért az eurózóna állam- és kormányfői külön is találkozhatnak. S mindkét részről belementek abba, hogy a költségvetési szabályok megszegőinek szavazati jogát felfüggesztik, bár ez nehezen képzelhető el az alapszerződés megváltoztatása nélkül, amihez konszenzusra kellene jutni. Kérdés, belemennének-e ebbe a britek, s ha igen, milyen áron. Németek és franciák vélekedése viszont találkozik a piacok, a spekuláció megregulázásának igényében, hiszen a hazai publikumnak is fel kell mutatni valamit. Merkel számára most különösen fontos, hogy megnyugtassa az izgatott koalícióját.
Külföldre viszik pénzüket a görögök
Egyre több pénzt menekítenek Görögországból külföldre az államcsőd veszélye miatt aggódó magánszemélyek és vállalkozások. Az idei év első négy hónapjában 18,5 milliárd euró áramlott ki az országból a görög nemzeti bank adatai szerint. Egyedül áprilisban 8,5 milliárd euróval csökkent a görög bankok betétállománya, és a folyamat májusban és június első felében is folytatódott. Az eurómilliárdok nagy részét a szomszédos Cipruson helyezték el. A másik jellemző célállomás Nagy-Britannia, azon belül London.
