OECD: nem csökken a munkanélküliség

Áprilisban nem változott az átlagos munkanélküliség a fejlett országokat tömörítő OECD-ben. Az európai munkaadók szerint az unióban egy évig még biztosan nem nő a foglalkoztatás.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó 31 ország átlagában 8,7 százalékos maradt a munkanélküliség, azaz nem változott márciushoz képest –derül ki a szervezet közleményéből. Összesen 46,5 millióan vannak állás nélkül, 3,3 millióval többen, mint egy évvel ezelőtt. Legutóbb a második világháború után volt ilyen magas a munkanélküliek aránya. Több országból már vannak májusi adatok is. Kanadában például 8,1 százalékon stagnál a ráta, míg az Egyesült Államokban 0,2 százalékpontos javulást mértek, köszönhetően a népszámlálás miatt felvett munkaerőnek.

A legmagasabb áprilisimunkanélküliségi adat Spanyolországból érkezett (19,7 százalék), mögötte Szlovákia (14,1 százalék), Írország (13,2 százalék) és Portugália (10,8 százalék) után következik Magyarország (10,4) százalék). Átlépték a tízszázalékos határt a franciák is (10,1 százalék). A legkedvezőbb adatot a dél-koreaiak tudják felmutatni (3,7 százalék), de a második helyezett Hollandiában sem rossz a helyzet (4,1 százalék).

Az európai munkáltatók ráadásul egy ideig nem is számítanak javulásra. A Business-Europe nevű szervezet szerint valószínűleg csak 2011 második felében kezdenek újra létszámbővítésbe a cégek, addig várhatóan nem csökken a jelenlegi magas munkanélküliség. A mintegy 20 millió vállalatot tömörítő BusinessEurope szerint munkaerő-piaci reformok nélkül az idén és jövőre 10,4, illetve 10,6 százalékos lehet a munkanélküliség.

A szervezet állásfoglalása szerint az európai üzleti világ nagy aggodalommal figyeli az államháztartási túlköltekezés Európa-szerte tapasztalható elburjánzását, és ennek a reálgazdaságra gyakorolt destabilizálódó hatását. Az egyre növekvő bizonytalanság és a pénzpiacokon tapasztalható feszültség aláásta az euróba vetett bizalmat, és növelte a vállalatok kockázatait és az ebből következő felárat. A tetemes államháztartási hiány magasabb adókat vetít előre a közeljövőre, és kevesebb tőke áll majd rendelkezésre a magánszektor beruházásaihoz. Ezért a szervezet a pénzügyi túlszabályozás megszüntetését, a munkaerőpiac rugalmasabbá tételét szorgalmazza. Mindamellett a szervezet úgy látja, hogy az adósságválság nem viszi vakvágányra az európai gazdaságot, a növekedés ütemét azonban mérsékli. Emiatt a BusinessEurope februárhoz képest lefelé módosította előrejelzését: az euróövezetben az idén 1,0 százalék, jövőre 1,3 százalékos gazdasági növekedés várható, a 27 EU-tagországban 1,1 és 1,6 százalék.

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) elnökét, Futó Pétert választotta alelnökévé a BusinessEurope. Futó Péter kinevezése két évre, 2012. június 30-ig szól.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.