Ötven évet kapott a floridai Madoff

Nem ítélkeznek következetesen az amerikai bíróságok: amíg Bernard Madoffot New Yorkban százötven évre ítélték csaknem 65 milliárd dolláros kárt okozó „piramisépítő munkásságáért”, addig Floridában most Scott Rothstein sztárügyvédre ötvenéves börtönbüntetést szabtak ki, noha a hasonló módszerrel szervezett befektetési csalásával „csupán” 430 millió dollárral károsította meg többnyire gazdag és kapzsi ügyfeleit.

Rothstein hamisított letéti szerződésekkel igazolta ügyfelei előtt, hogy a befektetett pénzük milyen értékpapírokban fekszik. Az persze nem részvényekben, sokkal inkább Rothstein magánszámláin pihent, illetve ő ezekből a befizetésekből fedezte luxuskiadásait. Persze néha törlesztett is, azaz a korábbi belépőket az újaktól beszedett összegekkel fizette ki, fenntartva a jól menő üzlet látszatát. Négyszáz fős klientúrát épített ki 2005 óta, s 1,2 milliárd dolláros portfólióval zsonglőrködött. Helyi politikusok társaságában pózolt szívesen, sztárok partijain bukkant fel, barátjának mondhatta Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó is.

Érdekesség, hogy maga az ügyész negyven évet kért Rothsteinre, ám a floridai kerületi bíró erre rátett még tízet, miután súlyosbító körülményként értékelte, hogy az ügyvéd bírók nevével is visszaélt, és jogvégzett emberként éppen a jogászokba vetett bizalmat rombolta csalásaival. Eredetileg száz évet is kaphatott volna, védője viszont arra kérte James Cohn bírót, ne hozzon harminc évnél súlyosabb ítéletet. A 48. születésnapját tegnap „ünneplő” Rothstein töredelmesen bevallotta bűneit és segített rekonstruálni az eseményeket, s le is buktatott egy maffiózót miután novemberben önként visszatért Marokkóból. Egy hónappal korábban, lebukása előtt menekült az afrikai országba, amelynek nincs kiadatási egyezménye az Egyesült Államokkal –írta a Reuters.

Cohn vagyonelkobzással már nem is büntette Rothsteint, miután az összes ingó és ingatlan vagyonát rég lefoglalták, hogy az annak eladásából majdan befolyó összegből enyhítsék a pórul járt befektetők kárát.Madoffhoz hasonlóan Rothstein is bocsánatot kért áldozataitól és megfogadta, hogy minden megtesz kártalanításuk érdekében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.