Fiatal nő a McDonald’s élén

Nemrég a 36 éves Horváth Ágnest nevezték ki a McDonald’s Magyarországi Étterem Hálózat Kft. ügyvezető igazgatójává.

A szakember 1999-ben egy vezetőképző program keretében csatlakozott a céghez, pályafutását étteremvezetőként kezdte, 2002-ben üzemeltetési menedzsernek nevezték ki, akkor már 22 étteremért, 2003-tól pedig seniormenedzserként az összes vállalati étteremért felelt. A franchise egységek konzultánsainak munkáját 2005 óta irányította, 2008-ban beválasztották a világon legjobban teljesítő alkalmazottak körébe, ezt a díjat a másfél millió munkatárs mindössze 1 százaléka kaphatja meg.

– Minek köszönheti gyors előrelépését?

– Képes vagyok egyszerre szemlélni a vállalatot tágabb szemszögből kívülről, ugyanakkor áttekinteni a folyamatait belülről is. Szívesen gyűjtök magam mellé olyan gondosan kiválasztott, tehetséges kollégákat, akik hosszú távon fejleszthetőek. Úgy vélem esetemben a szakmai tudás, a jól kiválasztott csapat, a lehetőségek kihasználása együtt hozták meg a sikert.

– Érezte hátrányát a pályája során annak, hogy nő? Számít e tekintetben, hogy egy nemzetközi cégnél dolgozik?

– Sem hátrányát, sem előnyét nem éreztem soha annak, hogy nő vagyok. Az előremenetelt a teljesítmény, az elért eredmények határozzák meg. A vállalati kultúránk része, hogy számos lehetőség nyílik meg a tehetséges emberek előtt. Friss diplomásként egy vezetői tréningprogramban, étteremvezető jelöltként indulva kaptam lehetőséget arra, hogy bizonyítsak.

– Nehezen egyeztethető össze a munka és magánélet?

– Vállalatvezetőként és édesanyaként a munka és a magánélet összeegyeztetése nem egyszerű feladat, rengeteg szervezéssel jár, de szerencsére a férjem mindenben támogat. Csak előnyét érzem a munkámban annak, hogy biztos háttér áll mögöttem.

– Mit gondol, van-e még üvegplafon a nők számára Magyarországon? Miért olyan alacsony a felső vezetők között a nők aránya?

– A férfi-női vezetők közötti aránybeli különbségek szerintem sokkal inkább a tradicionális szerepvállalással függenek össze, semmint a hölgyek vezetői kvalitásaival. Egy ilyen munkakörben dolgozó ember családjától komoly áldozatvállalást igényel a megfelelő otthoni háttér biztosítása, ami megkönynyíti, hogy a vezető az üzletre koncentrálhasson, és kimagasló teljesítményt nyújthasson. Ezt a fajta háttértámogatást a hölgyek még mindig sokkal szívesebben vállalják, mint a férfiak.

– Mit tekintene sikernek, milyen célokat tűzött ki az új pozíciójában magának?

– Igazi sikernek azt tekinteném, ha úgy tudnám a maximumot kihozni magamból, hogy továbbra is sikerül megtartanom az egyensúlyt a munkám és a családom között.

HORVÁTH ÁGNES:Sem előnyét, sem hátrányát nem éreztem soha annak, hogy nő vagyok.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.