Nehéz lesz kipiszkálni a takarékok tartalékait

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kinevezése előtt jelezte: a vállalati hitelezésen keresztül a gazdaság beindításában számít a takarékszövetkezetekre – emlékeztetett tegnapi tájékoztatóján Varga Antal, a takarékok több mint 90 százalékát tömörítő Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) ügyvezető igazgatója.

A takarékok március végén 1335 milliárd forintos betétállományt kezeltek.

Eközben a gondozott hitelállomány mindössze 714 milliárd forint volt.

Matolcsy e kettő különbözetére, vagyis a több mint 600 milliárdos „pufferre” építene.

Ám ezeket a pénzeket nem lesz könnyű becsatornázni a gazdaságba. Már csak azért sem, mert az összeg jelentős része nem is igazán likvid: azt állampapírban fialtatják.

Ugyan Varga tájékoztatása szerint a takarékok felkészültségüket, termékkínálatukat tekintve készen állnak arra, hogy növeljék hitelezési dinamikájukat.

Ám kérdésünkre azt is elismerte, a pénzintézetek jelentős része nem gondolja, hogy a jelenleginél aktívabb szerepet kellene vállalnia ezen a téren.

A szövetkezetek hagyományosan erős betétgyűjtők, ám a hitelezésben nem teljesítenek ennyire látványosan. Míg a 113 OTSZ-tag mérlegfőösszege alapján március végén 4,2 százalékos piaci részt mondhatott magáénak, addig betétben ez az arány 8,4, hitelben pedig három százalék alatti volt.

Az ügyvezető igazgató szerint azok a takarékok, melyek most nagyobb szerepet vállalnának a hitelezésben, az átlagnál eddig is aktívabbak voltak ezen a téren. A tartalékok nagyobb része olyan szövetkezetekhez köthető, melyek nem törték magukat, hogy hitelezhessenek.

Vezetőiket nem lesz könnyű meggyőzni arról, hogy vállaljanak több kockázatot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.