Flandria harmadik ipari forradalma
– A Flandria akcióban egy olyan versenyképességiprogram,amely széles társadalmi támogatottságot élvez. Hogyan sikerült ezt az összefogást megteremteni?
– Az emberek az Egyesült Államoktól Japánon át az Európai Unióig azt tapasztalják, hogy minden változásban van. Jogosan merül fel a kérdés, merre is akarunk haladni. Ez a kérdés pedig világos választ követel. Kell egy terv, amely megérti és kezelni tudja a kihívásokat. A Flandria akcióban ilyen. S hogy ne csupán kormányzati elképzelés legyen, megvitattuk a vállalkozókkal, a munkavállalókkal, az egyetemekkel, a társadalmi szervezetekkel. Célunk az, hogy bekerüljünk Európa öt legfejlettebb régiója közé 2020-ig. Ezt a célt kitűzni persze könnyű, de megvalósítani nehezebb lesz. Szükség van társadalmi összefogásra, együttműködésre.
– A Flandria akcióban húsz területen kíván áttörést elérni. Miben ragadná meg ön a program lényegét?
– Elégedettséggel töltött el bennünket, hogy a minap megvitattuk ezt a tervet Jeremy Rifkinnel, Barack Obama amerikai elnök tanácsadójával, a neves közgazdásszal, aki szerint is a Flandria akcióban terv révén a régió bekapcsolódhat az általa harmadik ipari forradalomnak nevezett folyamatba. Ennek pedig a lényege az, hogy a klímaváltozás és a kimerülő erőforrások miatt a fenntartható fejlődésre, az információs technológiára, a megújuló energiákra, a zöldfejlesztésekre kell helyezni a hangsúlyt, s e paradigmaváltás révén olyan gazdasági növekedést serkenteni, amely tudáson alapuló munkahelyek tömegét teremti. Az akcióprogramunk keretében hatástanulmányt készítettünk arról, hol állunk, és mit kellene tennünk. Az említett főbb célokmegvalósítását többek között úgy képzeljük el, hogy a régió vállalkozóit támogatjuk a nemzetközi megjelenésben. A kis- és középvállalkozások felének 2020-ig a határokon túlterjedő tevékenységet kellene folytatnia. A foglalkoztatás bővítésének eszköze nyilván az amúgy is magas színvonalú oktatás kiterjesztése. Tudásalapú gazdaság nem létezhet tudás nélkül, így csökkentenünk kell az alacsony képzettségűek arányát. Mindenkinek, aki Flandriában él, segítünk személyes karrierfejlesztési tervet kidolgozni, hiszen mindenkinek van tehetsége valamihez. Csak fel kell ismerni és meríteni kell belőle. A hatmillió lakosú Flandria egyben zöldrégió szeretne lenni, ösztönözzük az ilyen jellegű befektetéseket, például az elektromos autók gyártását, használatát. De kihasználjuk, hogy Antwerpen hatalmas kikötő, hogy kiváló az út- és vasúthálózatunk, így Európa logisztikai központja lehetnénk. Magas színvonalú az egészségügyi hálózatunk, ezért Európa egészségügyi központjává is szeretnénk válni. Nem csupán az ellátásra vagy a demográfiai változások okán mind fontosabb idősgondozásra gondolunk, hanem az orvosi műszerek, az eljárások, a tudás exportjára is.
– A gazdasági válság nyomán az egyik legnyomasztóbb kérdés Európában is, hogyan lehet a foglalkoztatást növelni. Milyen konkrét intézkedéseket tartalmaz a program?
– Transzformációs alapot hoztunk létre, amelynek finanszírozásáról tárgyaltam az EIB (Európai Beruházási Bank) vezetőivel is. Egyelőre mintegy 500 millió eurós keret áll rendelkezésünkre. A pénzt azokba az ágazatokba terelnénk, amelyek beleillenek a 2020-as programunkba. Kézenfekvő például az elektromos autók gyártásának támogatása, de ennél többre van szükség. A Flandriában működő nemzetközi társaságok egyfajta vonzásközponttá válnak, amelyek igénylik a kutatás-fejlesztést, vagyis a magasan képzett munkaerőt. A kis- és középvállalatok igényeit is számba vesszük. Kétségtelen, hogy Belgiumban a munkaerő nem olcsó, ám ez ellensúlyozható azzal a többlettel, amit kreativitásban, innovációban, termelékenységben ezek az emberek nyújtani tudnak. Nemrégiben Kaliforniában jártam, s azt tanulmányoztam, miért sikeres még mindig a szilícium-völgyi modell. A vállalkozókedv, az egyetemek, a kutatóközpontok és a kormányzati támogatás elegye a titok. Ebbe az irányba akarunk elmozdulni.
– Az Európára is lecsapó gazdasági válság Flandriát sem kímélte. Az amerikai GM autógyár bejelentette, bezárja az antwerpeni Opel-gyárat. Mi most a helyzet?
– A szakszervezetekkel sikerült megállapodni a részletekről, de szeptember végéig van még időnk, hogy befektetőt keressünk, hogy az üzemet valamilyen formában megmentsük. Ez nem egyszerű feladat, mert az autóiparban túlzott kapacitások jöttek létre, vagyis ebből az ágazatból nehéz lesz partnert találni. Ám szóba jöhetnek esetleg más ipari befektetők. Miközben a másik három autógyár, az Audi, a Ford és a kínai kézbe került Volvo sikeres, a GM-gyár helyzete egyelőre megoldatlan.
– A Flandria akcióban szeretné visszaszerezni a régió exportrészesedését. Ön sokat utazik, igyekszik idecsábítani a külföldi tőkebefektetőket. Milyen eredménnyel?
– Válságban nem könnyű befektetőt találni, sem Európában, sem az Egyesült Államokban. De sok amerikai, japán, német, holland befektető tevékenykedik nálunk már a második világháború óta, s most őket is igyekszünk meggyőzni, hogy fejleszszenek. Sokat tárgyalunk, sokat utazom is például az érintett cégek főhadiszállásaira.Mostmindenki Kínába megy, azaz a kínai tőkéért is megindult a versengés, de ott is kísérletezünk. Jártam többször Indiában ésOroszországban is, utóbbi a mezőgazdasági termékeink – hús, virág, gyümölcs – jelentős vásárlója.
– Az Opel-gyár bezárási tervének bejelentése után a frankofón sajtó a flamand csoda végéről, vallonizációról, azaz a francia ajkú régió gazdasági lecsúszásához hasonló folyamat megindulásáról írt. A Flandria akcióban azonban mintha éppen ezt a veszélyt érzékelné és akarná elkerülni.
– Keményen dolgozunk. Nincs más lehetőség, mint befektetni a jövőbe. Remélem, hogy Flandria jól keveredik ki a válságból, felkészülve az új kihívások fogadására. De nyilván Belgiumon belül és kívül is verseny van, ezzel nincs is semmi problémánk. Ám ezzel együtt úgy vélem, több európai politikára lenne szükség. Ezeknek hiánya megmutatkozott a GM döntését övező időszakban. Európának is szüksége lenne transzformációs alapra, világos vízióra. Látni kellene például, miért olyan erős az innováció az Egyesült Államokban. Azért, mert a kormány befektet. A gazdasági és ipari politikát is meg kéne fogalmazni.
– Az akcióterv sok hasonlóságot mutat az Európai Unió 2020-as céljaival. Számít a régió az unióra?
– Jól tette az EU, hogy csak öt célt tűzött ki, hiszen a lisszaboni stratégia részben azért nem teljesült, mert túl sokat akart markolni. De a célokhoz pénzt is rendelni kellene, meg politikát. Hogyan segítsük például az ipari átalakulást. Nyilvánvaló, hogy a hagyományos ágazatok vesztésre állnak Kínával szemben. Vagyis másba kellene fektetni, olyasmibe, amit nem lehet Kínába és Indiába vinni. Erre jó példa lehet az egészségügy a maga teljességében. De meg kellene változtatni a szemléletet is. A polgároknak maguknak is innovatívvá, vállalkozóbbá, kockázatvállalóvá kellene válniuk. A jóléti állam kialakításával, a társadalombiztosítással és az egyéb ellátásokkal kiküszöböltük a kockázatokat az emberek életéből. Ám most éppen arra kéne ösztökélni őket, hogy vállaljanak nagyobb kockázatokat, a fiatalok menjenek például külföldre tanulni. De ez nem egyszerű feladat.
– Hogyan kapcsolódik egymáshoz a flamand régió és a belga szövetségi állam. Mire van pénze előbbinek, s mi a hatásköre az utóbbinak?
– Fiskális felelősségünk nincs, vagyis nem mi hozzuk az adótörvényeket, és a társadalombiztosítási rendszer működtetése is szövetségi feladat. Régiós viszont a befektetésösztönzés, az innováció, a kutatás és sok minden más. Remélem, hogy a jövőben több hatáskör kerül régiós kézbe, például az adózás is, ám nem vagyok a független Flandria híve. Úgy vélem, létezik működőképes modell. A szövetségi állam szervezhetné például az igazságszolgáltatást, a hadsereget, garantálhatná a régióközi szolidaritást.
– Június 13-án általános választások lesznek, mert a szövetségi kormány egy alkotmányos vita miatt megbukott. Milyen Belgiumban milyen Flandriát képzel el?
– Mint említettem, Belgiumnak New Dealt kell kötnie, új megállapodást az államreformról. A hatásköröket pontosan szét kell választani, az állam hatékony működésének erősítésével. Ha a hatáskörök átfedik egymást, akkor csak pazaroljuk a pénzt. A cél: befektetés a jövőbe, és az állam működési hatékonyságának növelése.
