Milliárdos károkat okozott a vihar

Ár- és belvíz, jégverés, viharos szél, özönvízszerű eső – az elmúlt napokban bőven kijutott a mezőgazdaságnak a természeti csapásokból. Az agrárszervezetek egyelőre csak becsülni tudják a károkat, a vége azonban biztosan több milliárd forint lesz.

Az országban több mint 150 ezer hektárt boríthat belvíz, ennek fele szántó. A környékbeli folyók, csatornák ráadásul telítettek, így szinte lehetetlen a földekről levezetni a fölösleget, ám a gazdák a felázott talajmiatt azokat a területeket is csak gyalog tudják megközelíteni, ahol nem áll a víz. Emellett sok termelő még a védekezéssel, a károk elhárításával van elfoglalva – a felmérése így lassan halad, a MagyarAgrárkamara gyors öszszegzése szerint azonban az eddig számbavett kár máris több milliárd forintra rúg.

Pedig összeírni lesz még mit bőven. Baranyában például a földek harmadát borította víz hétfőn, míg Csongrádban a táblák ötödét. Tóth István, a Mezőgazdasági Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) titkára lapunknak elmondta, hogy Jász-Nagykun-Szolnok, Békés és Heves megyében, valamint Biharban a mostani viharok előtt is gondot jelentett a magas talajvízszint. A MOSZ becslése szerint mintegy százezer hektáron egyelőre elmaradt a vetés, s csak a teljes száradás után lehetne újra munkához látni, de félő, hogy késő lesz, mert a növények már képtelenek lesznek teljes értékű termést hozni. A tavaszi vetésű növényeket hasonló nagyságú területen károsította a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék, amely a fiatal vagy éppen csírázó növényeket a talaj felső rétegével együtt elsodorta. A következő napokban, hetekben a hétvégi vihar és vízkár hatásai akár meg is többszöröződhet attól függően, hogy a gazdák képesek lesznek-e időben a földekre hajtani gépeikkel, s elvégezni a szükséges növényvédelmi munkákat.

A gyümölcsösökben is még csak most kezdik a károk felmérését, de az biztos, hogy a termés jelentős részét leverte a vihar – tudtuk meg Szabó Józseftől, a FruitVeb Magyar Zöldség, Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnökétől. A kajszi esetében a termés harmada-fele érintett, a többi gyümölcs esetében húsz százalék az átlag. A vihar ráadásul az apró gyümölcsöt a hajtásokhoz, ágakhoz verte, és a sérült, horzsolt termés már nem első osztályú. Sok fát kiforgatott a szél, de ezek egy része visszaállítható a sorba. A legnagyobb kár a szamócatermelőket érte, hiszen a normális időben mostanában érő, érzékeny gyümölcs tönkre ment az lezúduló esőben. A kárfelmérés elején tartanak a szőlős gazdák is – tudtuk meg Brazsil Dávidtól, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának munkatársától. A legtöbb pusztítást a szél azzal okozta, amely letörte a fiatal hajtásokat – igaz, ezt még kiheverheti a tőke, ha sikerül a sérülések miatt jobban terjedő gombákat megfékezni.

A nemzeti kárenyhítési rendszer segíthet a gazdálkodóknak. Amint Tóth István elmondta, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal munkatársai már a hét elején érdeklődtek a károkról. A rendszer tagságát alkotó üzemeknek és egyéni vállalkozóknak, valamint az önkéntesen csatlakozó őstermelőknek a károkat tíz napon belül be kell jelenteniük az hivatal regionális kirendeltségénél. A hivatal megyei földművelésügyi igazgatóságainak tájékoztatása szerint eddig –főleg az ország északkeleti részéről – közel ötszáz téli–tavaszi fagy-, jég-, árvíz- és belvízkárról érkezett bejelentés. A következő hetekben további több ezer belvízkárról várnak adatot, melyet még további jég- és viharkárok egészíthetnek ki – mondta Zsigmond Richárd igazgató.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.