Félelmetes a hasonlóság a két dokumentum gazdaságról szóló fejezetei között. Íme: „nem egy térségben generációk nőnek fel anélkül, hogy bárkinek is szakmája, rendszeres munkája lenne”. Aztán: „az állam... a demokratikus képviseleti rendszer... lendítő erő helyett visszahúzó erővé vált”. Az utolsó betűig érvényesek ezek a megállapítások 2010-ben is. A Fidesz is a munka világában meg az államigazgatásban látja a fejlődést leginkább gátló okokat, és nagyjából hasonló válaszokat is ad: a parlamenti és a helyi képviselők számának csökkentése négy éve is benne volt a programban.

De nem csak ebben hasonlít a két iromány. Aki veszi a fáradságot, és összeméri a programokat, azt fogja találni, hogy az előző választás győztesei sem tömték tele konkrétumokkal. Én például nem találtam benne semmi kézzelfoghatót arról, mit is akarnak tenni az államháztartási egyensúly érdekében – már azon túl, hogy rögzítették, az állami pénzügyeket úgy nem lehet folytatni, ahogy addig tették. Leírták, hogy a bevételeket növelni, a kiadásokat csökkenteni kell, de hogy melyeket és mikor, azt nem.

Az egyensúly érdekében teendő lépésekre Orbánék sem vesztegetnek sorokat. A célokat határozzák meg, amint tették azt négy évvel ezelőtt elődeik. S mintha ugyanabból a kottából játszanának: most is a munkahelyteremtéssel, célzott ágazati fejlesztési programokkal, a kis- és középvállalkozások helyzetbe hozásával, a közbeszerzések átalakításával kell foglalkoznia a kormánynak.

Egy fontos különbség van: Gyurcsányék a 2006–2010-es ciklus közepére teljesíthetőnek gondolták az euró bevezetéséhez szükséges feltételeket, az új kormány programjában viszont ezekről nem esik szó. Kellene? Ahhoz néhány feltétel hiányzik. Egyfelől a Fidesz elkötelezettsége az uniós pénz mellett (bár tegnap Matolcsy György már ezt is fontosnak nevezte). Aztán tárgyalni kell erről az MNB-vel, a jegybankkal viszont a kormányváltás előtt nem folyhatott hivatalos szintű egyeztetés – no és Simor András sem a tökéletes tárgyaló partner a friss kormánypártiak szemében.

Gyurcsányék 2006-ban más helyzetben voltak. Maguktól örökölték meg a hatalmat, a folytonosság biztosított volt, a korábbi megállapodások – például az euróról – nem vesztették érvényüket. Épp ez magyarázza, hogy a részpolitikai ügyekben, mint az infrastruktúra vagy a munkahelykeresés támogatása, a 2006-os program kiérleltebbnek tűnik. Volt honnan folytatni. No azért nem kell törvényi részletességű szakmapolitikai tervekre gondolni, de legalább néhány területen felbukkantak kötelezettségvállalások.

A magyar gazdaság ma is ugyanazokat a gondokat nyögi, mint négy éve. Jó lenne végre gyógyírt találni rájuk, mert azzal védettebbé válunk az újabb válságok ellen. Ehhez azonban nem elegendőek a kormányprogramban rögzített célok (jól érzékelhető hangsúlyeltolódással a lakosságtól a vállalkozások felé), látni kellene a lapokat is. A játék, vagyis a feladat nagyjából ugyanaz, mint az előző ciklus elején. De csak nagyjából, mert a krízis miatt gyorsabban ki lehet esni, mint a korábbi leosztások alkalmával.