Kész az APEH-mérleg

Az adóbefizetések és kiutalások egyenlege az adózói folyószámlák alapján 1799,595 milliárd forint volt az első negyedévben a támogatások és a magán-nyugdíjpénztári tételek nélkül – tette közzé az APEH a hivatal állapotáról készült helyzetjelentésben. A Pénzügyminisztérium átadás-átvételi dokumentumának mellékletét képező, az adóhatóság honlapján közzétett jelentés szerint jelenleg 8,5 millió adózói folyószámlát vezet az APEH. Állami kezességbeváltás címén eddig 698 tételben 1,7 milliárd forintot kellett kiutalniuk, 4,022 milliárd forintot ugyanakkor köztartozás és adók módjára történő behajtás címen visszatartottak.

Az igazgatóságok március végéig 240 ezer illeték-előírást tartalmazó döntést hoztak 23 milliárd forint értékben, valamint 23 ezer jóváírásról rendelkeztek közel 3,5 milliárd forint értékben. Az illetékügyek 36 százalékát és a kiszabott érték 81 százalékát a vagyonátruházási illeték tette ki. A beszedett illetékekből közel 9 milliárd forint az önkormányzatokat, 11,4 milliárd forint a központi költségvetést illette. Helyi iparűzési adó címén 11,5 millió forintot utalt át az önkormányzatoknak az adóhivatal.

Az ellenőrzési szakterület 2010 első negyedévében közel 70 ezer ellenőrzést folytatott le, ezek 146,1 milliárd forint nettó adókülönbözetet állapítottak meg, javarészt az áfához kapcsolódóan, s 84,7 milliárdnyi büntetést szabtak ki. Körbeszámlázásos csalás kapcsán 9,2 milliárd forint adókülönbözetet állapított meg az adóhatóság, míg a fordított adózás hatálya alá tartozó tevékenységeket vizsgálva 655 millió forintosat. Utóbbiak nagyobb százaléka az APEH szerint jogértelmezési hibán alapul, de több esetben felfedezhető már a tudatos adóelkerülés szándéka is. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.