Családias földreform

Drasztikusan átírhatja a magyar birtokpolitika jelenlegi jogi szabályozását az a fideszes földtörvény-módosítási javaslatcsomag, amely információink szerint már a nyár elején a parlament elé kerülhet.

A hazai családi és egyéni gazdálkodók jelentős jogi és üzleti előnyökhöz juthatnak a földszerzésben, sőt német mintára azt is lehetővé tennék, hogy egy speciális, kizárólag belföldi természetes személyek által létrehozható közös tulajdonú cégen keresztül vásároljanak termőföldet. (Erre most csak magánszemélyeknek van lehetőségük.) A hazai gazdálkodók birtokbővítéséhez hosszú lejáratú, állami garanciával megtámogatott hitelprogram kidolgozását is tervezik.

Úgy tudjuk, ebben nagy szerepe lehet az OTP Banknak, ahol egy munkacsoport már gőzerővel dolgozik egy kifejezetten e célra szóló, kis- és közepes méretű agrárgazdaságok számára igénybe vehető hitelkonstrukción.

A pangó hazai földpiac élénkítése érdekében az állam és az önkormányzatok elővételi jogot kapnának az összesen mintegy másfél millió hektárnyi, még fel nem osztott volt szövetkezeti termőföld felvásárlására. Ezen túl a védett és a Natura 2000-es programban szereplő területek, további közel kétmillió hektár piaci áron történő megvásárlása is szerepel a tervek között – ezeket a földeket aztán továbbadnák a kis- és közepes gazdaságoknak. Ezzel párhuzamosan azonban megszűnne a földért életjáradék program.

A külföldiek birtokszerzését a jelenlegi korlátozás jövő májusi lejárta után is nehezítenék. Az elképzelések között szerepel, hogy a magyar földet venni szándékozó külföldi állampolgárnak meghatározott idejű helyben lakást és gazdálkodói tevékenységet kell majd igazolnia. Várhatóan valamilyen Magyarországon, magyar nyelven szerzett gazdálkodói képesítést, annak hiányában esetleg a birtokon folyamatosan alkalmazott, a szükséges végzettséggel rendelkező hazai szakember alkalmazását is előírják majd.

 

Magyar perspektíva
Magyar perspektíva
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.