Most persze messze voltunk attól, hogy világvége-hangulatba kerüljünk. Hol volt ez a 280 forintos euró a 310-320 forintostól, amikor tényleg úgy nézett ki, tömegével dőlnek be a hitelek? Ám a 250 forintnál felvett devizahitel fájdalmas számlát produkál a mostani árfolyamok mellett is.

Átok vagy áldás, hogy a forint mellett, helyett devizában is el lehet adósodni? Néhány éve sokkal többen osztották az utóbbi véleményt, ma már inkább az előbbi a népszerű a bankfiókokban várakozók körében. És ha átok, ki szórja a fejünkre? Kit kell felelőssé tennünk, mert többet visz el a fizetésünkből a törlesztés? Vannak népszerű válaszok: a spekulánsokat, a mindenből hasznot húzó bankokat és természetesen a gyengekezű kormányt, amelyik nem akadályozza meg a hitelek drágulását. És talán e gondolatmenet legvégén néhányan a saját felelősségük felől is elgondolkoznak.

Most lesz egy olyan kormányunk, amelyik ígérete szerint pénzt nem sajnálva siet a svájci frankban és euróban eladósodottak segítségére. Létrehozzák az állami alapot, ahová minden honpolgár fordulhat, ha már elviselhetetlennek érzi a devizahitel törlesztésének terhét, s ott átváltják a tartozását forintalapúra. Nem vitatom, elérhet egy olyan kritikus tömeget a nehéz helyzetbe került devizahitelesek tábora, amikor egy még nagyobb bajt előz meg, ha a közös pénzünkből inkább kisegítik a bajbajutottakat, s nem hagyják a talajt végleg kicsúszni alóluk. Ugyanakkor ez nem történhet meg a tanulságok levonása nélkül. Joggal dühöngnek azok, akik – felmérve az ebben rejlő kockázatot – inkább nem devizában, hanem forintban adósodtak el. Ők is tarthatnák a markukat, mert bizony a törlesztőrészletük még mindig magasabb, mint az ugyanarra a termékre felvett devizaalapúé. Azokról nem is szólva, akik – adott esetben óvatosságból – egyáltalán nem vettek fel hiteleket.

A gondot ugyanis valójában nem is az árfolyam okozza, hanem az, hogy sokan anyagi lehetőségeik ellenére szálltak be a hitelbe. A nemzetgazdasági miniszter, Matolcsy György azt ígéri, ha nem is korlátozzák a jövőben a devizahitelek felvételét, de olyan feltételeket szabnak, amelyek óvják a hitelfelvevőt. Akinek magát is illene óvnia, körültekintően átgondolva, mennyit bír el a jövedelme, élethelyzete. Legalább addig, amíg az euró nem lesz hivatalos fizetőeszköz Magyarországon. Mert onnantól a dilemma egyik része megszűnik, jelesül a forint. Bukni azonban még akkor is lehet: kérdés ugyanis, milyen árfolyamon történik meg az euró bevezetése. Ha gyengén – aminek az exportőrcégek biztos nagyon örülnének –, azt újabb pofonként élnék meg a devizaadósok. Egy biztos, a görögök miatt nem egyhamar kell választ adnunk erre a kérdésre. Már nem csak rajtunk múlik, mikor leszünk tagja az euróklubnak, odabent is ezerszer meggondolják, kit vegyenek be.